Kék hírek

2022.09.16. 09:01

A gyermekét megkéselő apostagi anya letartóztatását indítványozza az ügyészség

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt letartóztatását indítványozza annak a nőnek, aki kedden hajnalban késsel támadt ágyban alvó gyermekére.

Baon.hu

Illusztráció

Fotó: Shutterstock

A rendelkezésre álló adatok szerint az ügy gyanúsítottja egy Solt környéki községben élt a gyermekével. Kedden hajnali 4 órakor lakóházuk szobájában egy 19 centiméter pengehosszúságú késsel az ágyban alvó gyermekére támadt és a fején, valamint a karján több helyen megszúrta. A cselekménye folytatásában a lakásban tartózkodó barátja és a nő édesapja akadályozta meg. A kislány súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett – írja az ügyészség.hu.

A rendőrök a nőt elfogták, őrizetbe vették és emberölés bűntettének kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Az ügyészség szerint a gyanúsított letartóztatása azért indokolt, mert a bűncselekmény súlyossága, büntetéssel fenyegetettségének mértéke miatt tartani kell attól, hogy a hatóságok elől elszökne, elrejtőzne. A gyanúsított további nyomozási cselekményeken történő részvétele kizárólag letartóztatása elrendelésével biztosítható megnyugtatóan. Ezen kívül megalapozottan feltehető az is, hogy szabadlábra kerülése esetén újabb bűncselekményt követne el.

Az elkövetés körülményeire figyelemmel az ügyészség indítványozta a nő IMEI-ben történő megfigyelését. A gyanúsított büntethetőségének orvosszakértői vizsgálata a nyomozás további feladatát képezi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában