Vádemelés

2022.08.24. 08:24

Családi vállalkozásként árult drogot a halasi társaság

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt vádat emelt egy nővel, az élettársával és a nő fiával szemben, akik kristály fantázianevű tudatmódosító szerrel kereskedtek Kiskunhalason.

baon.hu

Forrás: shutterstock.com/illusztráció

Dr. Kövecs Máté, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvívője elmondta, a helybéli nő és élettársa 2021-ben határozták el, hogy kristály értékesítéséből fognak jövedelemre szert tenni. Ennek érdekében a pár 2021 márciusát megelőzően ismeretlen személytől megvásárolta a tudatmódosító szert, amit a nő porciózott ki 0,1 grammos alufóliába pakkokba és azokat 2021. márciustól napi rendszerességgel értékesítette 500 forint/adag áron.

A pakkokba csomagolt kábítószert a nő 5 embernek, köztük egy 18 év alatti lánynak értékesítette, de adott el belőle a saját fiának is. Legnagyobb vevője hetente 3 alkalommal, alkalmanként 3-4, összesen majdnem 100 pakkot vett tőle, de a fiatalkorú lány is visszatérő vásárlója volt, ő legalább 30 pakkot vásárolt.

A vádlottak 2021 augusztusában újabb, majdnem 400 grammnyi, jelentős mennyiségnek minősülő kristályt vásároltak, amit házukban rejtettek el. A nő azonban tartott egy esetleges rendőri intézkedéstől, ezért megkérte a fiát – az ügy harmadik vádlottját –, hogy vigye el magához a kábítószert és azt otthonában adagolja ki a fogyasztók részére. A fiú az elvitt kristályból 25 adagot kiporciózott és azokat egy kávésdobozba, míg a fennmaradó kábítószermennyiséget tartalmazó zacskókat a lakásában rejtette el – tájékoztatott Dr. Kövecs Máté.

A nyomozó hatóság a 2021. augusztus 25. napján tartott kutatás során a kábítószert a fiú lakásán lefoglalta.

Az ügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő vádlottakat jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével, a női vádlottat ezen kívül 18. életévét be nem töltött személynek kábítószer átadásával elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével is vádolja. A főügyészség mindhármukkal szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában