Galériával

2022.07.30. 18:43

Újabb részletek a keceli halálos balesetről: tragikus vége lett az italozásnak

Helyszíni információink szerint ivott és úgy ült a volán mögé az a középkorú román férfi, aki autójával felborult szombat délután az Imrehegy és Kecel között vezető 5309-es számú úton. A férfi nem volt bekötve, kizuhant az autóból és azonnal szörnyethalt. Úgy tudjuk, hogy a gépkocsiban rajta kívül még ketten utaztak, egy férfi könnyebben, egy nő súlyosan megsérült a balesetben. Mielőtt a tragikus baleset bekövetkezett, Kecelen is árokba hajtottak.

Pozsgai Ákos

A balesetben egy nő súlyosan megsérült, őt a kiskőrösi mentők a halasi kórházba szállították. Fotó: Pozsgai Ákos

Mint arról korábban beszámoltunk, halálos baleset történt szombaton Kecel és Imrehegy között. A sofőr kirepült az autóból és azonnal szörnyethalt. Úgy tudjuk, hogy egyik utasa súlyosan, másik pedig könnyebben megsérült.

A baleset részleteiről és az azt megelőző történésekről egy szemtanú mesélt hírportálunknak. Mint mondta, a balesetet szenvedő autó a tragédiát megelőzően Kecelen árokba hajtott.

 – A háromfős társaság, miután egy traktoros kihúzta az autójukat az árokból, Imrehegy felé folytatták útjukat – mesélte egy neve elhallgatását kérő keceli gazdálkodó. Elmondása szerint korábban húsz évig dolgozott tűzoltóként, sok balesetet látott, nem nézte jó szemmel, hogy a szemmel láthatóan erősen ittas férfi újra a volán mögé ült, ezért elmondása szerint utánuk ment, leelőzte őket és lassításra kényszerítette a száguldó autót vezető férfit, miközben a szembe jövő járművek vezetőinek fénykürttel jelezte a veszélyt.

A szemtanú elmondása szerint a társaság végül egy imrehegyi kocsmánál állt meg, ahol azonban a felszolgáló nem volt hajlandó kiszolgálni őket az ittasságuk miatt. 

– Beültek az autóba és visszaindultak Kecel felé, néhány pillanattal később mentem utánuk én is, és láttam, hogy nagyon nyomja a gázt a sofőr, még gondoltam is, hogy ebből nagy baj lesz. 

Majd egy kanyarban eltűntek szem elől és a kanyar után már csak azt láttam, hogy az autó az útszéli árokban van, a feje tetejére borult és egy ember fekszik mozdulatlanul az úttest közepén. 

Semmi életjelet nem mutatott, ezért a felborult kocsiban jajgatók segítségére siettem – mesélte a gazda. Mint elmondta, eközben több autós is megállt, akik szintén a bajba jutottak segítségére siettek. 

– A kocsiban lévő nő nem volt beszorulva, de nem mertük megmozdítani, hívtam a 112-es telefonszámot, végig kapcsolatban voltam a diszpécserrel. Néhány perc múlva elsőként egy rendőrautó érkezett meg, majd Kecel felől – a kiskőrösi mentők után – Kiskunhalasról egy másik mentőautó is a helyszínre ért, majd a keceli tűzoltók – idézte fel a baleset utáni perceket a férfi.

Fotó: Pozsgai Ákos

A balesethez egy mentőhelikoptert is riasztottak, végül a súlyosan sérült nőt a kiskőrösi mentők a halasi kórházba szállították. A kiskunhalasi mentők egy, a lábán alig álló másik férfit is kórházba vittek. Helyszíni információink szerint ő könnyebben sérült meg a balesetben.

A mentés, a helyszínelés és a műszaki mentés miatt órákra lezárta a rendőrség az Imrehegy és Kecel között vezető 5309-es számú utat. A baleset pontos körülményeit és a szemtanú által elmondottakat a Kiskőrösi Rendőrkapitányság vizsgálja.

Információink szerint a balesetben elhunyt férfi, aki a gépkocsit vezette, előző nap vásárolta az autót, úgy tudjuk, hogy Erdélyből érkeztek és egy környékbeli gazdaságban dolgoztak idénymunkásként.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában