Kiskunhalas / Videóval

2022.07.01. 19:01

Feladta magát két férfi a rendőrségen, egy több mint 13 évvel ezelőtti ékszerbolti rablással gyanúsítják őket

Feladta magát az a két férfi, akit a Pest megyei rablási detektívek egy 13,5 évvel ezelőtti ékszerbolt rablás tetteseiként azonosítottak. Szökésben voltak, de inkább önként jelentkeztek. Harmadik társukat már korábban elfogták.

baon.hu

Fotó: police.hu

A 2009. január 16-án reggel, egy kiskunlacházi ékszerüzletbe lépő két, arcát csuklyával és maszkkal takaró férfi nem teketóriázott. Egyikük fegyverrel tartotta sakkban az eladót, míg társa pénzt és ékszereket markolt össze, majd elmenekültek. Lövés, sérülés nem történt, a zsákmány 15,3 millió forintot ért.

Azt már akkor kiderítették a rendőrök, hogy a támadók egy acélkék, három ajtós személyautóval menekültek, volt rendszámtöredékük is, de sem a kocsit, sem a benne ülő rablókat, valamint a sofőrt nem sikerült azonosítani és elfogni. Közel egy évvel később a nyomozást felfüggesztették, ám korántsem feledték. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy 2021 nyarán újra folyamatba helyezték, ugyanis a rendőrök olyan információt szereztek, amely elegendőnek bizonyult megindulni az addig ismeretlen tettesek után.

A rablási nyomozók szinte napra pontosan egy évvel később hozták a beesett információ miatt újra nyitott büntetőeljárást olyan stádiumba, hogy megszervezhették az időközben azonosított tettesek egyikének elfogását. A kiskunlacházi ékszerbolti rablás fegyverrel fenyegetőző támadójáért 2022. június 21-én hajnalban indultak Szigetszentmiklósra. A most 45 éves M. Károlyt előállították, majd kihallgatták, vallomást nem tett, kérdésekre nem válaszolt. A bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét.

Két, szökésben lévő társa ellen elfogatóparancsot adtak ki, mindent tűvé tettek, de nem akadtak a nyomukra. Bujkáltak, ám miután tudomást szereztek az ellenük kibocsátott körözésről, ügyvédjükkel 2022. június 29-én feladták magukat – közölte a rendőrség.

A nyomozás friss megállapításai szerint M. Károly és C. Miklós – a sofőrként alkalmazott Sz. Jánossal – 2009. január 16-án „csinálta meg” a kiskunlacházi ékszerboltot. M. Károly és C. Miklós további, vagyon elleni bűncselekményeket is megkísérelt, illetve tervezett: egy tatabányai pénzváltót 2009. február 16-án akarták kirabolni – a támadást egy előre nem várt áramszünet hiúsította meg. Másnap reggel azonban visszatértek és hangtompítós fegyverrel kényszerítették az alkalmazottat a trezor kulcsának átadására, ám a tévesen megadott kód miatt azt nem tudták kinyitni – zsákmány nélkül elmenekültek, majd a meneküléshez használt, lopott autót borssal teleszórva hátra hagyták. Dabason 2009. február 19-én térképeztek fel egy ékszerüzletet. A tulajdonosnak feltűnt gyanús viselkedésük és feljegyzett néhány fontos információt az ismeretlenekről és autójukról. Oda már nem mentek vissza, más irányt vettek – volna. Egy kiskunhalasi ékszerüzletet akartak „megcsinálni”, amikor 2009. március 4-én reggel lebuktak. A temető közelében parkoló autójukat meglátták a rendőrök, és – nagy valószínűséggel a támadás indítása előtti utolsó percekben – elfogták őket. 

A kocsiban megtalálták a hangtompítós lőfegyvert, de voltak ott lőszerek, maszkok, szövetkesztyűk és tetemes mennyiségű bors is.

A közleményből kiderül, hogy a kiskunlacházi ékszerbolti fegyveres rablást most illesztették a sorba, miután egy szakértői vizsgálat szuperpozíciós eljárással megállapította: a kiskunlacházi és a tatabányai helyszínen készült felvételeken látható, illetve a kiskunhalasi elfogáskor lefoglalt fegyver egymásra vetítve tökéletesen fedi egymást. A bűncselekmény-sorozatot alátámasztó egyéb bizonyítékok fényében kijelenthető, hogy M. Károly, C. Miklós fegyveres rablássorozatot követett el 2009. elején – az elsőként számon tartott kiskunlacházi helyszínen volt sofőrként társuk Sz. János. A sorozat részeiként feltárt ügyek közül a tatabányai rablási kísérlet, valamint a kiskunhalasi rablás előkészülete már jogerősen ítélt ügy, a dabasi ékszerbolt rablásának előkészülete azóta elévült, így a Pest megyei rendőrök nyomozásának tárgya a 2009. január 16-án, Kiskunlacházán elkövetett 15,3 millió kárértékű fegyveres rablás. Ezzel gyanúsították meg a most őrizetbe vett szigethalmi, illetve szigetcsépi férfit.

C. Miklós és Sz. János ellen fegyveres rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Rablási Alosztálya. Kezdeményezésükre a bíróság elrendelte a gyanúsítottak – nyomkövető eszközzel történő – bűnügyi felügyeletét.

A videón M. Károly elfogása látható.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában