Bűncselekmények

2022.07.21. 13:28

Átvágta a szúnyoghálót a miklósi férfi, és az alvó lány mellől ellopott egy táskát

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai őrizetbe vettek egy helybélit, aki lopás mellett kifosztással is gyanúsítható.

baon.hu

A szúnyoghálót átvágva jutott be a házba a tolvaj

Fotó: police.hu

Az igazak álmát aludta a családi házukban egy fiatal lány 2022. július 19-én hajnalban, és nem is sejtette, hogy egy tolvaj ügyködik a közelében – tájékoztatott a rendőrség. Pedig a főutcai ház nyitott kapuján egy ismeretlen osont be lopási szándékkal. A kitárt ablakok szinte hívogatták, csupán a szúnyogháló állta útját, amit azonban gyorsan elvágott. Egy székre állva könnyedén benyúlt az ablakon, és az alvó lány mellől elemelt egy táskát. Zsákmányával – ami néhány ezer forint, egy esernyő és egy fülhallgató volt – gyorsan távozott.

A környék térfigyelő kameráinak a felvételei azonban gyorsan lebuktatták a – rendőrök előtt nem ismeretlen – 30 éves kunszentmiklósi lakost, akit a nyomozók 2022. július 20-án reggel elfogtak.

A rendőrök gyanúja szerint a helybéli néhány nappal korábban egy másik bűncselekményt is elkövetett. Egy 61 éves asszony nekitámasztotta a kerítésnek a kerékpárját, aminek a kormányán volt a táskája. A könnyelmű sértett csak rövid időre szaladt be egy házba, ám mire visszaért, a táskájának csak a hűlt helyét találta. Azt látta még, hogy az utca végén egy férfi kerekezik, és a kezében lóbálja az eltulajdonított táskát, amelyben többek között mobiltelefon, pénz és iratok voltak.

A nyomozók a kifosztás bűntettével gyanúsítható férfi lakásán tartott kutatás során találtak egy mobiltelefont, ami az idős asszonyé lehetett, így a bűnelkövetőt ezzel a lopással is kapcsolatban tudták hozni.

A gyanúsítottat – kihallgatását követően – őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában