Baja

2022.06.23. 09:13

Dubaiba tartott a körözött embercsempész, aki a déli határnál vett fel migránsokat

A Bajai Járási Ügyészség bűnszervezet tagjaként elkövetett, minősített embercsempészés bűntette miatt letartóztatását indítványozza annak a holland állampolgárságú férfinak, aki az általa bérelt személyautóba a déli határ közelében több határsértőt vett fel, majd őket az osztrák-magyar határhoz szállította. Cselekményét egy nemzetközileg szervezett, több országban működő, Hollandiából irányított bűnözői csoport tagjaként, megbízójától kapott utasítások szerint valósította meg – olvasható a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

baon.hu

Fotó: Illusztráció/Shutterstock

A megalapozott gyanú szerint a holland állampolgár csatlakozott egy hosszabb időre szervezett, hierarchikusan felépülő és konspiratívan működő csoporthoz, amely Magyarország területére illegálisan belépő migráns személyek szállítását szervezte és hajtotta végre. A férfi és a cselekményben részt vevő társai 2021 májusban érkeztek Budapestre. Ezt követően a gyanúsított, megbízója utasítása szerint, gépjárművet bérelt, majd a magyar-szerb határ közelében felvette a Magyarországra illegálisan belépett személyeket és őket haszon reményében Ausztriába szállította.

A bűnözői csoport tevékenységének feltárására holland–magyar közös nyomozó csoport jött létre, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Illegális Migráció Elleni Osztály részvételével. A közös nyomozó csoport eredményes munkája révén a bűnszervezet több tagja, így a gyanúsított is azonosításra került. Az elkövetővel szemben a bíróság áprilisban európai elfogatóparancsot bocsátott ki, amely alapján az éppen Dubaiba tartó gépre igyekvő gyanúsítottat a Frankfurt Nemzetközi Repülőtéren elfogták. A gyanúsítottat Magyarországra történő átadását követően őrizetbe vették.

A Bajai Járási Ügyészség a letartóztatás elrendelését indítványozza a férfival szemben, mert a külföldi állampolgársága és a terhére rótt bűncselekmény súlyossága, büntetéssel fenyegetettsége miatt fennáll a szökésének, elrejtőzésének veszélye. Ezen kívül a cselekmény jellegéből, a szervezett elkövetésből adódóan megalapozottan tartani lehet attól is, hogy szabadlábon hagyása esetén a bizonyítás eredményességét veszélyeztetné. Végül mivel Hollandiában már többször volt büntetve és jelen cselekményét haszonszerzésre törekedve követte el, ezért letartóztatását a bűnismétlés veszélye is indokolja.

Az ügyészség indítványáról a nyomozási bíró csütörtökön fog dönteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában