Bűnügy

2022.05.23. 12:09

Zaklatta és meg is ütötte az ételfutárt egy halasi férfi, pénzbüntetésre ítélték

A Kiskunhalasi Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélt egy 48 éves kiskunhalasi férfit, akivel szemben személyi szabadság megsértése, testi sértés és zaklatás miatt emelt vádat a Kiskunhalasi Járási Ügyészség.

baon.hu

Forrás: shutterstock.com/illusztráció

A férfi 2021. szeptember 8-án Kiskunhalason, egy kereszteződésben megállt egy ételkiszállító nő autója mellett és szidalmazta, mivel a férfi szerint a nő autójával felverte a port a férfi lakhelyének közelében. A nő közölte, hogy sietnie kell és elhajtott, azonban a férfi követte és egy zsákutcánál megakadályozta a továbbhaladását. Ekkor a nő a telefonjával egy fényképet készített a férfi gépkocsijáról és segítséget akart kérni, de a férfi benyúlt a nő autójába, rángatta és ordított vele, megpróbálta kicsavarni a kezéből a telefonját. Eközben a könyökével megütötte a nő száját, leverte a szemüvegét, valamint betörte a telefonjának a kijelzőjét. A nő 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Ezt követően a férfi a lakhelyéhez hajtott, ahová a nő követte őt, miközben segítséget hívott a helyszínre. Itt ismét szóváltás alakult ki közöttük, melynek során a férfi megfenyegette, hogy a rendőrök előtt is bántalmazza.

A határozat nem jogerős. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában