Bántalmazás

2022.05.27. 10:59

Többször megütötte volt élettársát, majd konyhakéssel szétvágta annak cipőit a féltékeny kecskeméti férfi

Elfogták azt a kecskeméti férfit a rendőrök, aki közel hat bűncselekményt követett el korábbi kedvese sérelmére.

baon.hu

Fotó: Shutterstock.com/illusztráció

A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vettek egy 26 éves helybélit csütörtök délután magánlaksértés, kényszerítés, rongálás, kifosztás és testi sértés miatt – közölte a rendőrség. A férfi a gyanú szerint megjelent volt élettársa lakásánál május 21-én hajnal 3-kor, és dörömbölni kezdett az ajtaján, majd – mivel az asszony nem engedte be – berúgta azt. Ezután elvette a nő telefonját, és arra kényszerítette, hogy feloldja a készülékét, mivel ellenőrizni akarta az asszony magánéletét, végül féltékenységében összetörte, és zsebre vágta a telefont. Az agresszív férfinak ez sem volt elég: fogott egy konyhakést, szétvágta vele a nő cipőit, majd belevágta azt az ágy karfájába. Elmondása szerint ezt azért tette, hogy többet ne tudjon bennük szórakozni menni a nő. Ezután az asszony sminkes készletének esett neki, és azokat is széttörte. Az eset közben többször megütötte az asszonyt, és a pénzét is elvette.  A megyeszékhely rendőrei elfogták a bántalmazót a közel hat bűncselekmény elkövetése miatt és kezdeményezik a letartóztatását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában