Bács-Kiskun

2022.05.25. 11:30

Sok gyermek a kamaszkor nehézségei miatt szökik el a biztonságot adó környezetéből

Magyarországon évente több ezer aktát nyit a rendőrség gyermekeltűnések miatt. A csellengő gyerekek nagy része általában hamar előkerül. Sokan, főleg gondoskodásban élők notórius eltűnőnek számítanak. A megelőzés lehetőségeiről Bozóné Soós Marianna rendőr alezredessel beszélgettünk.

Várkonyi Rozália

A serdülőkor nehéz időszak a gyermekek számára. Fotó: shutterstock.com/illusztráció

Május 25-e az eltűnt gyermekek világnapja. A nemzetközi emléknapot Ronald Reagan amerikai elnök kezdeményezte 1983-ban, így emlékezve az 1979. május 25-én New Yorkban eltűnt 6 éves kisfiúra, Etan Patzra és sorstársaira.

A kezdeményezéshez 2011-ben Magyarország is csatlakozott. A világnap alkalmából Bozóné Soós Mariannával, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság címzetes rendőr alezredesével beszélgettünk az okokról és a megelőzés lehetőségeiről.

A kamaszkor kritikus időszak

A szakembertől megtudtuk, a tapasztalatok szerint leggyakrabban a gondoskodásban élő, 16-17 éves gyermekek válnak csellengővé, de természetesen előfordul az is, hogy családjukban nevelkedett gyermekek szöknek el otthonról.

A rendőr alezredes elmondta, hogy egy-egy gyermek eltűnése általában sokkal korábbi okokra vezethető vissza. A serdülőkor nehéz időszak a gyermekek számára. A lányoknál jellemzőek például a testkép- vagy az étkezési zavarok, esetleg a hangulatingadozások. A tinik életében vannak olyan depresszív időszakok, amikor az őket ért sérelmeket felnagyítják és melankóliába, mély bánatba süllyedhetnek. Vannak olyan fiatalok, akik párkapcsolatuk sikertelensége miatt, vagy egy szakítás után próbálnak meg elmenekülni otthonról, de egy családi konfliktus is vezethet szökéshez.

– Ezeknek gyermekeknek rossz a kudarctűrő képességük, csökkent énerejük van, ettől csábulékonyak lehetnek. 

Ha olyan a baráti társaságuk, akár rossz dolgokra is rá tudják őket venni. Például alkoholt vagy drogot fogyasztanak, és megpróbálnak egy másik, züllött világba menekülni – mondta el Bozóné Soós Marianna.

– Az alacsony kudarctűrő képesség miatt sajnos akár végzetes döntést is hozhatnak, emiatt is fontos, hogy a rendőrség hamar megtudja, ha egy gyermek hirtelen eltűnik – magyarázta a szakember.

– Vannak olyanok is akik, lázadnak a környezetük ellen. Ők könnyen keveredhetnek bajba, esetleg bűnelkövetővé válhatnak. Ezzel azt akarják megmutatni, hogy kik ők és, hogy milyen erővel rendelkeznek. Olyan esetekkel is találkoztunk már, ahol csak azért szöktek el egy rövid időre otthonról, mert meg akarták leckéztetni a szüleiket, bűntudatot akartak bennük kelteni – sorolta a lehetséges motivációkat.

Hogyan előzhetőek meg az eltűnések?

– Fontos, hogy a felnőtteknek mindenféleképpen figyelő szeretetet kell biztosítani a gyerekek irányába, hogy biztonságban tudják érezni magukat – hangsúlyozta a megelőzés fontosságát Bozóné Soós Marianna. A szakember a nyílt kommunikáció jelentőségét is kiemeli. Azt javasolja, a szülő kérdezze meg gyermekét a napjáról, hogy milyen gondolatok foglalkoztatják mostanában, merre járt és kikkel volt, mit tervez. 

Próbáljanak elég időt együtt tölteni, hogy a gyermek megbízzon a szülőben. 

Jó, ha a gyermek barátainak telefonszámát megszerezzük, hogy ha esetleg baj van, akkor elérjük őket – részletezte.

– Azt tanácsolom a gyerekeknek, ha bármi bántja őket, amelyet esetleg nem szeretnének a szülőkkel, a testvérekkel vagy a barátokkal megosztani, nyugodtan hívják fel a Kék Vonalat a 116 111-es telefonszámon, ahol szakemberek beszélgetnek el velük, örömmel segítenek a lelki nehézségek megértésében, és annak könnyebb megélésében.

Gyakrabban szöknek el a gyerekek az intézetekből

Bozóné Soós Marianna elmondta, gyermekvédelmi intézményekben élő fiatalok gyakrabban szöknek el, sokukat már név szerint ismerik a szakemberek. Őket gyakran eredeti családjuknál, rokonoknál találják meg a hatóságok.

– Vannak olyan gyerekek, akik szintén többször szöknek el, de mégsem a szüleikhez mennek, hanem csavarognak egy társasággal, és rossz irányba sodródnak. 

Ilyen esetben a gyermekvédelmi rendszer megpróbálja a gyermeket távol tartani ezektől a csoportoktól – részletezte a szakember.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy leggyakrabban a 16-17 éves gyermekek szöknek el az intézményekből. A rendőrség nagyon komolyan veszi az eltűnéseket, hiszen ezek a fiatalok is könnyen válhatnak bűncselekmények áldozatává, de akár elkövetőjévé is.

Ha megtörtént a baj

Egy gyermek eltűnését, ha a szülő az összes általa ismert címen visszaellenőrizte a lehetséges tartózkodást és az eredményre nem vezetett, azonnal jelentse a rendőrség felé. Ezt meg lehet tenni telefonon, személyesen, e-mail-en. 

A szülő adja meg a lehető legrészletesebb személyleírását, milyen ruhát viselt a gyermek eltűnésekor, és minden egyéb fontos információt. 

Például, hogy vihetett-e magával (pénz, igazolványok), hajlamos-e öngyilkosságra, van-e valamilyen betegsége, amelyre gyógyszert szed, használ-e drogokat...

– A minél részletesebb információk segítségével még jobban felismerjük, hogy mekkora segítségre van szüksége a csellengőnek és mit tudunk tenni annak érdekében, hogy mielőbb biztonságban legyen – mondta el a szakember. Az ismerősök, a lakosság segítsége, a szakemberek összefogása nagyon fontos a gyors és eredményes felkutatásban.

22 éve keresik Till Tamást

Ha eltűnt gyermekekről van szó, Bács-Kiskun megyében megkerülhetetlen a 11 évesen eltűnt Till Tamás esete. A bajai kisfiúnak 2000. május 28-án veszett nyoma. A rendőrségi nyomozás sem akkor, sem később nem vezetett eredményre, holott mindent elkövettek a felkutatására. Annyit sikerült kideríteni, hogy a gyermeket nem érhette véletlen baleset, nem önszántából tűnt el, és olyasvalakinek van köze ehhez, aki akkor Baján élt. A rendőrségen az aktát negyedévente frissítik, továbbra is élő, folyamatban levő eljárásban, eltűnés miatt kiadott nemzetközi körözés alapján keresik a ma már 33 éves férfit. Till Tamás jelenleg is rajta van az eltűnt személyek nemzetközi listájának az elején.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában