Jogerős

2022.05.17. 11:27

Két év börtönre ítélték a párját többször is bántalmazó halasi férfit

A Kiskunhalasi Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül – előkészítő ülésen – 2 év börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 50 éves kiskunhalasi férfit, akivel szemben önbíráskodás, kapcsolati erőszak és kábítószer birtoklása miatt emelt vádat a Kiskunhalasi Járási Ügyészség.

baon.hu

Fotó: Illusztráció, Shutterstock

A férfi 2020. december 12-én élettársával a testvérénél családi összejövetelen vett részt, ahol leittasodott és kötekedővé, agresszívvá vált. Emiatt az élettársa számonkérte, mire a férfi több alkalommal megütötte őt, aminek következtében a nő 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett. 

A férfi 2021. május 14-én kábítószert fogyasztott, majd ezt követően az élettársát egy betonvassal, valamint egy kődarabbal a bal lábszárán megütötte, nyakához pedig egy kést szorított, mivel a férfi megítélése szerint az élettársa ingyen lakott a közösen használt ingatlanukban, amelyben neki tulajdonrésze van, és a használat ellenértékét követelte. A nő 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. 

A férfi ezt követően is több alkalommal bántalmazta az élettársát, illetve életveszélyesen megfenyegette arra az esetre, amennyiben lakáshasználati díj címén nem fizet neki 300.000 forintot. A nő a követelésnek nem tudott eleget tenni.

Az ítélet jogerős. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában