Galériával

2022.04.24. 12:36

Az utastérbe csapódott egy őz a Lakiteleknél történt balesetben

Egy gyermeket és két felnőttet szállítottak kórházba, amikor autójuk őzzel ütközött Lakiteleknél, a 44-es főúton.

Donka Ferenc

Fotó: Donka Ferenc

Kecskemét felé haladt a gépkocsi, amikor az erdős részen, neki jobbról eléjük ugrott egy őz. Vezetője félrerántotta a kormányt, hogy elkerülje az ütközést, de ez nem sikerült. Elgázolta az őzet, ami a nagy erejű ütközéstől előbb a motorháztetőre, majd a szélvédőt beszakítva az utastérbe csapódott. A járművet vezető férfit, egy nőt és egy kiskorú gyermeket a mentők kórházba szállítottak, a vad nem élte túl az ütközést.

Egy vadász a helyszínen azt mondta, hogy ilyenkor tavasszal az őzek területet választanak, ezért a bakok kergetik egymást, így az útra is kiszaladnak. Ez egy várományos fiatal, négy év körüli bak volt, az agancs súlya úgy 350 gramm körüli. Az őzek haladása kiszámíthatatlan, mindegy, hogy nappal vagy éjszaka van. A bokrok és a fák néhol annyira kiérnek az úttest mellé, hogy a sofőröknek nincs ideje le reagálni, nincs akkora látótere, és kivédhetetlen a gázolás. Elmondta, hogy a vadbaleseteknél a vadásztársaságnak és a sofőrnek is a saját kárát kell viselnie.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában