Vádemelés

2022.04.01. 08:55

A lakiteleki iskolába is betört egy hajléktalan koszovói férfi

A Kecskeméti Járási Ügyészség vádat emelt egy hajléktalan koszovói férfi ellen, aki tavaly ősszel Lakiteleken egy zöldség üzletbe, majd a helyi iskolába tört be, ahonnan többek között készpénzt, számítástechnikai eszközöket és ragasztókat lopott el.

Hraskó István

Fotó: Illusztráció/shutterstock.com

Dr. Schmidt Gábor, a megyei főügyészség szóvivője elmondta: a koszovói férfi hajléktalanként élt Magyarországon, semmilyen legális jövedelme nem volt. Tavaly november 2-án hajnalban befeszítette egy lakiteleki zöldséges üzlet ablakát és 40 ezer forint készpénzt, élelmiszereket, metszőollót és kést lopott.


Három nappal később a lakiteleki általános iskola ajtaját feszítette be. Két tanterembe is betört, és szekrényeket is felfeszített, végül laptopokat, más számítástechnikai eszközöket, élelmiszereket, valamint iskolás gyermekek ragasztóit és más dolgokat vitt el.
A vádlott egy helyi ház udvarára bemászva egy lezárt autót is feltört, ebből végül rádió előlapját emelte ki.


A hajléktalan férfi lopásaival összesen 13 sértettet károsított meg. A teljes kár mintegy 216 ezer forint, ennek egy része a lopott holmik lefoglalásával megtérült. A vádlottat a rendőrök november 12-én fogták el és őrizetbe vették.


A letartóztatásban lévő vádlottat a járási ügyészség kétrendbeli, üzletszerűen elkövetett lopás bűntettén kívül 11 rendbeli, üzletszerűen elkövetett lopás vétségével is vádolja. Az ügyész végrehajtandó börtön és kiutasítás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, akinek a bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában