Vádemelés

2022.03.30. 09:35

Verekedés követte Halason a barátnőre tett obszcén megjegyzést

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt vádat emeltek egy férfi ellen, aki tavaly augusztusban egy kiskunhalasi söröző előtt a barátnőjére tett megjegyzés miatt úgy megverte az egyik ismerősét, hogy a fejét az úttestbe beverő férfi életveszélyes koponyasérülést szenvedett.

Hraskó István

Fotó: Illusztráció/Shutterstock

Dr. Schmidt Gábor, a megyei főügyészség szóvivője elmondta: a vádlott tavaly augusztus 20-án este egy kiskunhalasi sörözőben szórakozott a barátnőjével és az egyik barátjával. A sörözőben volt a sértett is, aki csak felületesen ismerte a vádlottat. A részeg vádlott kiment a mosdóba, ahol összetalálkozott a szintén ittas sértettel.


A sértett a vádlott barátnőjére obszcén megjegyzést tett, amin ő felháborodott. Szidni és lökdösni kezdte a sértettet, aki a söröző előtti területre hátrált ki előle. A járdán a vádlott többször mellkason lökte a másik férfit, majd egyszer nagy erővel, ököllel megütötte az állát is.
A sértett férfi az ütéstől az egyensúlyát vesztve hanyatt esett és fejének hátsó részét az úttest kövezetébe ütötte, amitől elájult. Könnyebb sérülések mellett közvetlenül életveszélyes, nyolc napon túl gyógyuló koponyatörést is szenvedett. Kórházba szállították, mert a koponyaűri vérzés a halálát is okozhatta volna.


A szabadlábon védekező, büntetlen előéletű vádlott beismerte a bűncselekmény elkövetését. A főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja és büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban – tárgyalás mellőzésével – felfüggesztett börtön kiszabását indítványozta vele szemben. Bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában