Kék hírek

2022.03.08. 14:06

Kétszer is eredménytelen volt a rablási kísérlete a kecskeméti asszonynak

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vettek egy helyi nőt, aki néhány órán belül két idős asszonyt akart az értékeitől megszabadítani, sikertelenül.

Baon.hu

Fotó: illusztráció

Rablás kísérletéről érkezett bejelentés 2022. március 7-én késő délelőtt a Kecskeméti Rendőrkapitányságra. A nyomozók azonnal a bűntény helyszínére – az egyik megyeszékhelyi postához – siettek a történtek felderítése érdekében. Kiderült, hogy egy 78 éves asszony intézte a teendőit az épületben, amikor odalépett hozzá egy ismeretlen nő, és megpróbálta leszakítani a válláról a táskáját. Az idős sértett megvédte az értékeit, erősen fogta a táskáját, és azonnal kiabálni kezdett. A közelben lévők azonnal a segítségére siettek, és a rendőrök visszaérkezéséig visszatartották az erőszakos elkövetőt – írja a police.hu.

 

Időközben egy másik bűncselekmény is a nyomozók tudomására jutott. Néhány órával korábban – reggel 8 óra körül – az utcán támadtak meg egy 66 éves asszonyt. A feltételezett tettes – szintén egy nő – a fülbevalót akarta kivenni áldozata füléből, ám rövid dulakodás után zsákmány nélkül elmenekült.

 

A rendőrök a beszerzett adatok és a térfigyelő kamerák segítségével szinte azonnal megállapították, hogy mindkét bűncselekményt a postánál elfogott 48 éves kecskeméti illetőségű asszony követhette el. Bár értékekhez egyik alkalommal sem sikerült jutnia, a nyomozók kétrendbeli rablás bűntett kísérlete miatt – kihallgatását követően – őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában