Biztonságvédelem

2022.01.24. 10:32

Tavaly összesen 270 esetben riasztották a tűzoltókat Bács-Kiskun megyében háztűzhöz

Fontos, hogy az év minden szakában figyeljünk magunkra, családunkra, környezetünkre, szomszédainkra, hiszen a figyelmesség, az öngondoskodás, a felelősségtudat nagyon sok esetben megóvhat bennünket és a körülöttünk élőket. Ehhez ad most jó tanácsokat a katasztrófavédelem.

baon.hu

A vádlott elvágta a házban lévő gázpalack tömlőjét és tüzet gyújtott Fotó: Pozsgai Ákos

Fotó: Pozsgai Ákos

2021-ben Bács-Kiskun megyében összesen 270 esetben riasztották a tűzoltókat olyan tűzesetekhez, amelyek lakóingatlant érintettek és tűzoltói beavatkozás történt. Az év folyamán megközelítőleg nyolcezer-kétszáz négyzetméternyi otthon égett le, 18 ember szerzett égési sérüléseket, vagy füstmérgezést. A megyében, lakástüzekben három ember vesztette életét - olvasható a Bács-Kiskun Megyei Kataszrófavédelmi Igazgatóság közleményében.

A statisztikák egyértelműen azt mutatják, hogy a fűtési időszakban megemelkedik a lakástüzek száma. A lakástüzek leggyakrabban emberi mulasztás miatt következnek be, holott könnyen megelőzhetőek lennének. 

Fűtési technológiától függetlenül komoly veszélyt jelenthet, ha a fűtőeszközt, füstelvezetőt nem rendeltetésszerűen használják, ha szabálytalan annak kivitelezése, vagy ha a rendszeres műszaki felülvizsgálatot elmulasztották. A fűtőeszköz és a kémény kialakítását és karbantartását bízzák szakemberre, a házilag barkácsolt berendezések életveszélyesek lehetnek. 

Tüzet okozhat az elektromosság is. Otthonunk elektromos rendszerét mindig szakember telepítse és ellenőrizze, a házilagos megoldások fokozott kockázatot jelentenek. 

Azokat a kisgépeket - hajvasaló, hajszárító, kávéfőző, mobiltöltő -, amelyeknek nem kell egész nap feszültség alatt lenniük, ne tartsák áram alatt. Több elektromos hosszabbító kábelt ne csatlakoztasson egymásba. Sérült vezetéket, hibás hosszabbítót, elosztót soha nem szabad használni! 

A lakástüzek legfőbb forrása a nyílt láng használata. Ilyennel leginkább a tűzhelyek, a kandallók és a kályhák üzemelnek, így kiemelten kell arra figyelnünk, hogy semmilyen gyúlékony, éghető anyagot ne tároljunk ilyen berendezés közelében. 

A tüzelő és fűtő berendezésből a kipattanó szikra ellen védelmet kell biztosítani megfelelő méretű, nem éghető anyagú tálcával, valamint a megfelelő tűztávolság betartása is elengedhetetlen.

Azokban a lakásokban, ahol füstérzékelő van, nem keletkezik nagyobb tűz, hiszen még annak kialakulásakor meg lehet fékezni a lángokat. Egy füstérzékelő nemcsak életet ment, hanem annak köszönhetően a keletkező károk mértéke is jóval kisebb.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában