Ítélethirdetés

2022.01.27. 10:07

Megbírságolták a rendőrök, a kecskeméti nő egy rá hasonlító ismerőse adatait diktálta be

A Kiskunfélegyházi Járásbíróság közokirat hamisítás, és hamis vád miatt jogerősen 60 nap elzárásra ítélt egy 29 éves kecskeméti nőt, aki két közúti ellenőrzés során is egy rá hasonlító ismerőse adatait diktálta be.

Hraskó István

Illusztráció. Fotó: Shutterstock

Dr. Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék sajtószóvivője elmondta: a nő 2020. március 30-án Kiskunfélegyházán úgy vezetett egy személygépkocsit, hogy nem volt jogosítványa és nem használta a biztonsági övet. Amikor igazoltatták, a rá erősen hasonlító régebbi ismerősének a személyes adatait és a lakcímét adta meg a sajátja helyett. A járőrök ennek megfelelően töltötték ki a papírokat, 15 ezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki, és 3 közlekedési előéleti büntetőpontot állapítottak meg. A nő a szabálysértés elkövetését elismerte, a tájékoztatót ismerőse nevében aláírta, a készpénzátutalási megbízást pedig átvette.

Ezt követően a rendőrök felhívása ellenére tovább közlekedett a gépkocsival, a zsaruk újra megállították, és a nő megint ismerőse adatait diktálta be. Ekkor azonban a rendőröknek feltűnt, hogy az adatok nem a valódiak lehetnek, ezért a vádlottat előállították.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában