Vádemelés

2022.01.18. 09:10

Haragosai támadtak a jánoshalmi édesanyára, gyermeke is megsérült

Vádat emeltek egy jánoshalmi férfi és nővére ellen, mert még 2020 októberében fényes nappal az utcán rátámadtak egy haragosukra, a bántalmazás során az asszony és a kerékpár csomagtartóján ülő kisgyermeke is megsérült.

Hraskó István

Fotó: Illusztráció/Shutterstock

Fotó: Illusztráció/Shutterstock

Dr. Négyessyné dr. Bodó Marianna, a megyei főügyészség helyettes szóvivője elmondta: az ügy két vádlottja, egy jánoshalmi férfi és nőtestvére 2020. október 3-án a déli órákban autóval mentek Jánoshalmán, amikor meglátták a velük szemben kerékpárral közeledő haragosukat.  Az asszony kitért előlük és bekanyarodott egy közeli utcába, mivel félt, hogy a vádlottak korábbi fenyegetéseiket beváltják, és megverik.

A testvérpár az autóból kiszállva valóban a sértett után rohant. A nő ekkor elővett egy gumibotot, amit önvédelem miatt hordott magával. A vádlottak ekkor kissé megtorpantak és hangosan veszekedni kezdtek. A testvérpár női tagja aztán váratlanul odaugrott a kerékpárját fogó sértetthez és nagy erővel meglökte a mellkasánál.

A lökéstől az asszony megtántorodott és elengedte a kerékpárt, melynek csomagtartóján kisgyermeke ült. 

A bicikli eldőlt, a gyermek pedig vele együtt a földhöz csapódott, a jobb könyökén nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérülései keletkeztek. Anyja eközben igyekezett leszerelni támadóit, azonban a férfi vádlott odalépett hozzá és több méterre elsodorva, a földre lökte őt. Az asszony a bal oldalára esett, és eltört a felkarcsontja.

Az ügyészség a testvérpárt súlyos testi sértés bűntettével vádolja, emellett a nőnek védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt is felelnie kell. A szabadlábon lévő vádlottak bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság hoz döntést.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában