Kék hírek

2021.12.04. 09:19

Hollandiából szállították a drogot Kiskunhalasra

Letartóztatásban, illetve bűnügyi felügyelet alatt várhatják ügyük tárgyalását azok a bűnelkövetők, akiket a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai jelentős mennyiségű kábítószerre, bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítanak.

baon.hu

Az öt férfiből álló banda 2015-től szervezetten folytatott kábítószer-kereskedői tevékenységet. Az ügyletet egy 39 éves szegedi férfi finanszírozta. Hollandiában dolgozó, egyébként mindszenti illetőségű ismerősét kérte meg arra, hogy szerezzen be különféle drogokat – speedet, extasyt, kokaint –, majd azokat juttassa el Magyarországra. A csoport szervezettségét tükrözi, hogy egy egyébként hetente személyszállítást végző pirtói lakos – a legális fuvarban érkező utasokkal együtt – csomagként hozta haza a különféle kábító hatású anyagokat, amelyeket aztán a főkolompos osztott szét a terjesztők között. Alkalmanként 1-2 kilogramm speed és 1000-2000 darab extasy cserélt gazdát, illetve ritkábban kokain is volt a szállítmányban – írja a police.hu.

A jelentős mennyiségű kábítószert többek között Kiskunhalason, Orosházán, Szegeden terjesztették, de kisebb településekre is jutott az anyagból a nyomozók gyanúja szerint.

Fotó: police.hu

Miután az üzlet beindult, a mindszenti „árubeszerző” újabb megbízóra tett szert: egy kiskunhalasi terjesztőnek is küldött a tiltott anyagokból a pirtói buszos közreműködésével. Az új bűntárs vegyészkedett is a beszerzett dolgokkal: 2018 nyarán egy kiskunhalasi tanyán macskaalomba rejtett, szövetbe áztatott kokainból nyert ki 11 kilogrammnyi, terjesztésre szánt kábítószert, amelyet – felütve – a korábbi felvevőpiac mellett már Budapesten is értékesített. Ugyanebben az időben csatlakozott hozzájuk egy székkutasi férfi is, aki szintén rendszeres megrendelő lett. Ő ugyanazon az úton-módon jutott a különféle kábító hatású anyagokhoz, mint a többiek.

A fuvarost a rendőrök 2019. július 14-én Tófű térségében igazoltatták. A kisbuszból ekkor 2033 darab extasy, másfél kilogramm speed és fél kilónyi kokain került elő. Mivel a nyomozók az illegális csomagot a mindszenti megbízóval hozták egyértelműen összefüggésbe, őt azonnal letartóztatták. Természetesen az eset felgöngyölítése során kiderült a buszvezető szerepe is, így ő, valamint a kiskunhalasi, a szegedi és a székkutasi megbízó is rendőrkézre került.

A szövevényes ügyletek minden apró részletére kiterjedő vizsgálódás fényt derített arra, hogy a férfiak révén mintegy 80 kilogrammnyi speed por, 71.093 darab extasy tabletta és 4,5 kilogramm kokain került Magyarországra Hollandiából.

A vagyon-visszaszerzés érdekében a bűnszövetség tagjaitól 900.000 forint készpénzt és egy 702.000 forint értékű gépkocsit foglaltak le, valamint zár alá vettek hét, összességében 23.620.000 forintra értékelt ingatlant.

Fotó: police.hu

A gyanúsítottak közül négyen jelenleg is letartóztatásban vannak, míg ötödik társuk bűnügyi felügyelet alatt áll. A nyomozó hatóság mindegyikük esetében a jelentős mennyiségű kábítószerre, bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúját állapította meg. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr főkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai a vádemeléshez szükséges bizonyítékok felkutatását befejezték, és az iratokat vádemelési javaslattal adták át az ügyészségnek.

Ezek is érdekelhetik