vádemelési javaslat

2021.11.12. 08:29

Összesen 64 millió forinttal károsított meg 20 embert a nagykőrösi férfi

A kecskeméti rendőrök a napokban fejezték be a vizsgálódást az ellen a nagykőrösi férfi ellen, aki gyanútlan ismerőseitől, barátaitól, volt kollégáitól csalt ki milliós összegeket.

baon.hu

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya üzletszerűen elkövetett csalás bűntett miatt eljárást folytatott egy jelenleg 54 éves nagykőrösi férfivel szemben – közölte a rendőrség. A gyanúsított 2018 nyarától 2021 januárjáig bezárólag 20 embertől csalt ki alkalmanként több százezer – vagy akár több millió – forintot. Volt olyan sértett, aki a könnyű és gyors haszon reményében közel 12 millió forintot adott át a csalónak.

A férfi azt ígérte áldozatainak – aki a legtöbb esetben ismerősei, barátai, volt kollégái voltak –, hogy a pénzből külföldön gépjárművet vesz, amelyet Magyarországon emelt áron értékesít, majd a hasznon osztoznak. Azonban rövid idővel a pénzösszegek átvétele után a szélhámos elérhetetlenné vált hitelezői számára: a telefonját nem vette fel, illetve semmiféle hajlandóságot nem mutatott arra, hogy az átvett összeget visszafizesse.

A férfit a vizsgálati osztály munkatársai 2021. január 27-én elfogták és őrizetbe vették. Ekkor még csupán 11 ember sérelmére elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja volt a rovásán.

A kecskeméti rendőrök azonban aprólékos, mindenre kiterjedő nyomozás során felkutatták az összes átvert áldozatot, és összegyűjtöttek minden olyan bizonyítékot a nagykőrösi férfi ellen, amely további sértettekhez vezetett. Végül kiderült, hogy a gyanúsított 20 embert károsított meg, akiknek összesen 64 millió forintnyi kárt okozott.

A jelenleg is letartóztatásban lévő gyanúsított ügyében a nyomozás befejeződött. A rendőrök az iratokat vádemelés javaslatával adták át a járási ügyészségnek.

Borítóképünk illusztráció.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában