videóval

2021.11.26. 07:51

Lezárt akta: büntetőfékezett egy Mercedes egy kisteherautó előtt az M5-ösön

A Bács-Kiskun megyei rendőrök közúti veszélyeztetés bűntette miatt folytattak eljárást, és kezdeményezték a sofőr vezetői engedélyének visszavonását.

baon.hu

Forrás: Bp-i autósok közössége

Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, a „Bp-i autósok közössége” nevű oldalon tettek közzé egy videót idén január 12-én, amelyen az látszódik, hogy szabálytalanul közlekedik egy személyautó az M5-ös autópályán. A történteket egy menetrögzítő kamera örökítette meg. A felvételen látható, hogy egy tehergépkocsi több kamion előzésébe kezdett, amit a mögötte haladó személyautó nem nézett jó szemmel. Ezért amikor a teherautó befejezte a manővert, az őt követő jármű – irányjelzés és megfelelő oldaltávolság tartása nélkül – elé vágott, majd indokolatlan fékezésbe kezdett – közölte a rendőrség.

Az internetre kikerült videó a rendőrséghez is eljutott, ezért eljárást indítottak közúti veszélyeztetés miatt ismeretlen személlyel szemben. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedési szakemberei a térfigyelő kamerák felvételeit is elemezték, majd beazonosították a bűncselekmény elkövetőjét. A 32 éves kecskeméti férfit gyanúsítottként hallgatták ki, valamint kezdeményezték a gépjárművezetői engedélyének visszavonását.

Az ügy vizsgálatát befejezték a rendőrök, és az iratokat megküldték az illetékes ügyészség részére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában