kecskemét

2021.11.29. 10:13

Kínából rendeltek dizájner drogot, a posta buktatta le őket

Vádat emeltek két férfi ellen, akik 2020-ban kétszer rendeltek Kínából kristályt nevű dizájnerdrogot, azt volt a tervük, hogy Kecskeméten fogják árulni.

Hraskó István

Forrás: police.hu

Dr. Schmidt Gábor, a megyei főügyészség szóvivője elmondta: a két büntetett előéletű kecskeméti férfi 2020 nyarán megegyezett abban, hogy interneten keresztül Kínából dizájner drogokat rendelnek, hogy azokat Kecskeméten értékesítsék. Ezután háromszor legalább 10 gramm drogot rendeltek mintaként, ezt közösen fogyasztották el.

A mintavásárlások után ugyancsak Kínából interneten keresztül 1 kilogramm kristály fantázianevű drogot vettek. A rendelés során egy másik személy nevét és a lakóhelyüktől eltérő kecskeméti címet adtak meg. 2020 augusztusában 25-én meg is érkezett a csomag, de a posta gyanúsnak találta, ezért a rendőrök lefoglalták.

A vádlottak még egyszer rendeltek 1 kilogramm drogot Kínából, ezúttal fiktív nevet és fiktív kecskeméti címet adtak meg. Az újabb csomag októberben jött, de a posta értesítése alapján a rendőrök ezt is lefoglalták.

A nyomozók tárgy és vegyszercsapdát telepítettek a csomagra, a „kristályt” pedig cukorra cserélték ki. A két gyanútlan vádlott október 15-én a posta futártól egy kecskeméti parkolóban vette át a „drogot”, majd elindultak. A nyomozók akciót szerveztek az elfogásukra, a két vádlott azonban nem állt meg az autóval a rendőrök jelzésére, hanem nagy sebességgel menekülni kezdtek, közben a „drogot” kidobták az autóból. Végül a rendőrök elfogták őket. A vádlottak által rendelt „kristály” hatóanyag tartalma meghaladja a csekély mennyiséget.

Az egyik férfinél a házkutatás során a rendőrök marihuánát is találtak, vele szemben kábítószer birtoklásának vétsége miatt is indult eljárás, amit ettől az ügytől elkülönítettek.

A járási ügyészség a vádlottakat bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének kísérletével vádolja. A többszörös visszaeső vádlottal szemben az ügyész végrehajtandó fegyház, míg a visszaesőnek minősülő bűntársával szemben végrehajtandó börtön kiszabását indítványozta azzal, hogy a közügyek gyakorlásától mindkettejüket el kell tiltani. A vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában