bűncselekmény

2021.11.27. 12:53

Fürdőzőktől lopott, háromszázezer forint értékű zsákmányra tett szert

A rendőrőrs nyomozói vádemelést javasolnak a 43 éves dági férfi ellen.

baon.hu

Strandolni ment a tiszakécskei fürdőbe egy szolnoki házaspár tavaly augusztus 30-án. A fürdés idejére a napozóágyra tették értékeiket, és őrizetlenül hagytak mindent. A délután folyamán, 17 óra tájt vették észre, hogy eltűnt a táskájuk és a törölközőjük. Ekkor értesítették a tiszakécskei rendőröket, akiknek elmondták, hogy a táskában 2 telefon, karóra, a kocsijuk indítókulcsa, hallókészülék, személyes iratok, némi készpénz és a ruháik voltak. A tolvaj 300 ezer forint értékű zsákmányra tett szert a sértettek könnyelműsége révén – közölte a rendőrség.

Az egyenruhások adatgyűjtésbe kezdtek, aminek eredményeként eljutottak az ellopott telefonok új használóihoz. A nyomozók kihallgatták őket, ami elvezetett a feltételezett elkövetőhöz. A 43 éves dági lakost gyanúsítottként hallgatták ki. Az ellopott holmik egy részét lefoglalták és visszaadták a tulajdonosoknak. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát és vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik