letartoztatták

2021.11.22. 14:39

Életveszélyes sérüléseket okozott a halasi férfi a vendéglő tulajdonosának

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 35 éves kiskunhalasi férfinak, akit életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítanak.

baon.hu

Forrás: Shutterstock

A gyanú szerint a férfi 2021. november 18-án, az esti órákban felkeresett egy kisszállási vendéglőt azért, hogy elégtételt vegyen a lányát ért állítólagos sérelem miatt. A férfi követelte, hogy a vendéglő tulajdonosa mutassa meg neki a helyszínen készült kamerafelvételeket, azonban a tulajdonos a kérést megtagadta. A férfi ekkor felkapta a bejárati ajtó előtt elhelyezett fa szerszámnyelet és azzal nagy erővel fejen ütötte a tulajdonost, aki az ütést következtében a földre esett és életveszélyesen megsérült, azonnali életmentő műtétre volt szükség.

A bíróság a büntetett előéletű gyanúsított letartóztatását a jelenlétének biztosítása, a bizonyítás megnehezítésének, illetve meghiúsításának, valamint a bűnismétlés veszélyének megakadályozása érdekében rendelte el.

A döntését az ügyészség és a gyanúsított tudomásul vette, míg a védő az ülésen nem vett részt, így neki még 5 munkanapja van a nyilatkozata megtételére. A végzés nem vált véglegessé.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában