vádemelés

2021.10.05. 11:52

Vascsővel verte félholtra az unokatestvérét egy mizsei férfi

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki 2020 decemberében Lajosmizsén egy vascsővel életveszélyes sérüléseket okozott az unokatestvérének.

baon.hu

Forrás: Shutterstock

Fotó: Illusztráció

Az ügy vádlottja és a sértett unokatestvérek, korábban nem volt köztük tettlegességig fajuló konfliktus. Az utóbbi időben azonban nem voltak szoros kapcsolatban.

Tavaly december 13-án a vádlott egy disznóvágáson volt, ahol alkoholt is fogyasztott.

A disznóvágás során azt hallotta, hogy a sértett állítólag azt híreszteli, hogy ne barátkozzanak vele, mert a vádlottnak csak addig jó valaki, amíg ki nem használja.

Az ittas férfi ezen felháborodott, így miután hazaért a disznóvágásból, próbálta felhívni az unokatestvérét, de nem vette fel a telefont.

A vádlott üzenetet írt a sértettnek, amiben kérdőre vonta. A sértett ezt nem értette, ezért felajánlotta, hogy átmegy a vádlotthoz megbeszélni a dolgot. A vádlott erre a válaszüzenetében azzal fenyegette meg az unokatestvérét, hogy nem biztos, hogy haza is fog menni. A sértett a fenyegetés ellenére az autójával átment a vádlott lajosmizsei tanyájára.

A sértett beállt a vádlott udvarára és dudálással jelezte, hogy megérkezett. A gépkocsiból kiszálló sértettnek a vádlott nem mondott semmit, hanem a kezében lévő vascsővel többször ráütött a sértett fejére és karjára.

A sértett a verés miatt elájult és a földre került.

A vádlott ezután a vascsővel még a sértett autójára is többször ráütött, ami miatt a bal hátsó és bal első ajtóüveg kitört, az első szélvédőüveg bepókhálósodott és a bal visszapillantó tükör burkolata is letörött. A szándékos rongálással a vádlott 115 ezer forint kárt okozott.

A sértett a bántalmazás miatt számos súlyos sérülést, köztük életveszélyes sérülésként arc- és agykoponya töréseket szenvedett. A sértetten életmentő műtétet kellett elvégezni.

A férfit a főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettével és rongálás vétségével vádolja. Az ügyész végrehajtandó börtön, valamint közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben azzal, hogy a vascsövet is el kell kobozni. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában