bíróság

2021.10.13. 14:25

Több bűncselekmény elkövetése miatt öt év börtönre ítélték a vadkerti férfit

A Kiskőrösi Járásbíróság előkészítő ülésen 5 év börtönre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 35 éves soltvadkerti férfit, akivel szemben több bűncselekmény – rablás, személyi szabadság megsértése, zaklatás, egyedi azonosító jellel visszaélés, jármű önkényes elvétele, garázdaság, testi sértés és kábítószer birtoklása – miatt emelt vádat a Kiskőrösi Járási Ügyészség.

baon.hu

Forrás: shutterstock

A férfi miután egy korábbi büntetéséből feltételesen szabadult, betért egy soltvadkerti sörözőbe, ahol azt közölte a pultossal, hogy a napokban szabadult, és korábban már embert is ölt. Két héttel később, 2020. június 8-án ismét betért a sörözőbe, ahonnan ittassága miatt kiküldték, ezért az utcán a pultost megöléssel fenyegette és egy sörös üveget, továbbá egy poharat a földhöz vágott. Még aznap visszatért, azonban ittassága miatt nem szolgálták ki, mire a pultot a vendégtértől elválasztó csapóajtót benyomta, majd a pultos nőt maga előtt tolva a hűtőhöz lépett, ahonnan egy üveg sört és egy csomag mogyorót vett magához, aztán fizetés nélkül távozott.

A fentieken túlmenően a vádlott egy veszekedés során az élettársát megütötte, mert a nő át akart menni az édesanyjához, egy korábbi élettársát pedig megöléssel fenyegette meg, mert nem engedte be a lakásába.

Az eljárás során fény derült arra is, hogy a munkáltatójától két autót elvitt, melyekre hamis rendszámot szerelt fel, a lakásán pedig kannabiszt foglaltak le.

A vádlott a büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható, annak letöltését megkezdte.

Az ítélet jogerős.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában