bűncselekmény

2021.10.13. 08:16

Öt kerékpárt lopott el egy majsai férfi, vádemelést javasolnak ellene

A Kiskunmajsai Rendőrőrs munkatársai vádemelést javasolnak a férfi ellen.

baon.hu

Forrás: police.hu

Fotó: Illusztráció

A kiskunmajsai rendőrök nyomozást folytattak egy 30 éves helybélivel szemben, aki a gyanú szerint próbálta egy egyszerűbb módját választani a tulajdonszerzésnek: 2021 márciusában pár nap alatt négy kerékpárt tulajdonított el a település különböző pontjairól – közölte a rendőrség. Az egyik kétkerekűt az állomáson látta meg, és az sem tartotta vissza, hogy azt a tulajdonosa lezárta. A férfi szétfeszítette a zárat, majd elkerekezett zsákmányával. Egy másik biciklit a kiskunhalasi piac melletti tárolóból vitt el, miután levágta róla a lakatot.

A tolvajtól a Zsana községben lakók kerékpárjai sem voltak biztonságban. A településen járva a férfi bement két ház udvarára, és mindkét helyről meglovasított egy-egy lezáratlan kerékpárt.

A nyomozók – a lakosság segítségével – rövid időn belül beazonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. Közben kiderült, hogy a férfi már 2020 decemberében is ellopott egy rózsaszín biciklit, így őt ötrendbeli lopással gyanúsítják. A rendőrök a jelenleg szabadlábon védekező kerékpártolvaj ügyében a vizsgálatot befejezték, és ellene vádemelést javasolnak.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában