baja

2021.10.19. 09:22

Hatezernégyszáz tonna, részben veszélyes hulladékot hordtak az önkormányzati ingatlanokra

A Bajai Járási Ügyészség hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt vádat emelt egy férfi ellen, akinek az engedélyével ismeretlenek 2018-2019-ben több mint 6400 tonna, részben veszélyes hulladékot helyeztek el a bajai önkormányzat egyes ingatlanjain. A vádlott egyezség keretében több mint 18 millió forintot fizetett a bajai önkormányzatnak.

baon.hu

Forrás: ugyeszseg.hu

A vádirat szerint a vádlott egy szekszárdi cég műszaki vezetője volt. A szekszárdi vállalkozás Baján ingatlanokat bérelt az önkormányzat tulajdonában álló egyik cégtől.

A bérlemények közül hat ingatlan csapadékvíz árokkal volt körbekerítve és e területekre bejutni csak zárt kapun keresztül lehetett. Ezek az ingatlanok a vádlott felügyeletére, irányítására voltak bízva.

2018 tavaszától 2019. március végéig ismeretlen személyek a vádlott engedélyével és hozzájárulásával több mint 6400 tonna hulladékot hordtak e területekre.

Az ingatlanokon lévő hulladék nagy része kevert építési-bontási hulladék, illetve beton, tégla és cserép volt, de hulladékká vált gumiabroncsokat, bitumen keveréket, földet, köveket és műanyagokat is hordtak ide. Az ismeretlenek ezeken kívül veszélyes hulladéknak minősülő festékes vödröket, olajos hordókat, vegyszeres edényeket, de kiselejtezett elektromos berendezéseket is hoztak.

A vádlott a fenti hulladékok lerakásának megengedésével engedély nélkül végzett hulladékgazdálkodási tevékenységet. Az illetékes kormányhivatal 2019 áprilisában ellenőrizte az ingatlanokat, majd a bajai önkormányzat cégét kötelezte a hulladékok elszállítására és kezeltetésére. Az önkormányzatnak ezzel, valamint az ingatlanok helyreállításával kapcsolatban több mint 18 millió forint költsége keletkezett.

A szabadlábon védekező vádlottat a járási ügyészség veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntettével vádolja.

Az ügyészség és a vádlott által kötött egyezségnek megfelelően a vádlott kifizette a több mint 18 millió forintos helyreállítási költséget. Az ügyész ezen felül 2.700.000 forint pénzbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben. A vádlott bűnösségéről a Bajai Járásbíróság fog dönteni.

Fotó: ugyeszseg.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában