bűnügy

2021.08.03. 10:07

Két csónakot lopott el a ceglédi férfi a Tőserdőből

A Kecskeméti Járási Ügyészség dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt vádat emelt egy ceglédi férfival szemben.

baon.hu

A small green boat floating on the lake near the pier.

Forrás: shutterstock

Fotó: Shutterstock

A vádirat szerint a ceglédi férfi és ismeretlen társa tavaly júniusban a Lakitelek-Tőserdőben található úgynevezett Szikrai holtágon lánccal kikötött és lakattal lezárt két csónakot lopott el. A vádlott és társa a csónakok kikötésére szolgáló láncokat levágta, azután utánfutóra felpakolta.

Másnap a vádlott az egyik, 70 ezer forint értékű csónakot visszavitte arra a helyre, ahol a sértett korábban hagyta és a láncot egy kábeldarabbal összekötötte.

A másik csónak gazdájának okozott közel 100 ezer forint összegű kár nem térült meg, ezért a nyomozás során kára megtérítése érdekében polgári jogi igényt jelentett be.

Az ügyészség a büntetlen előéletű férfit két rendbeli lopás bűntettével vádolja. Az előterjesztés szerint a férfit tárgyalás mellőzésével próbára bocsátanák. Az ügyészség indítványozta a sértett polgári jogi igényének elbírálását is. Az ügyben a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában