kék hírek

2021.06.30. 08:44

Majdnem megölte hajléktalan cimboráját Kecskeméten

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt vádat emeltek egy hajléktalan férfi ellen, aki tavaly augusztusban Kecskeméten rátámadt szintén otthontalan ismerősére, mert kilökte a kezéből a borosüveget.

Hraskó István

Forrás: shutterstock

Fotó: illusztráció

Dr. Schmidt Gábor, a megyei főügyészség szóvivője elmondta: a vádlott és a sértett ismerik egymást, mindketten hajléktalanok és rendszeresen italoznak. Időnként beszélgettek egymással, de közöttük sem baráti, sem haragos viszony nem volt.

Tavaly augusztus 3-án a vádlott az élettársával sétált az egyik kecskeméti utcában. Összetalálkoztak az idős sértettel, aki részegen tolta a kerékpárját, majd észrevette a vádlott kezében lévő borosüveget és felszólította, hogy adjon neki. A másik erre nem volt hajlandó, ezért veszekedni kezdtek. A sértett a borosüveg után kapott és véletlenül kilökte a vádlott kezéből. Az üveg a járdára esve összetört.

Haragjában a vádlott nekitámadt a másik hajléktalannak, többször ököllel arcon ütötte, rúgott felé, majd nagy erővel mellkason lökte, ami miatt az idős férfi egyensúlyát vesztve hanyatt esett és fejét az aszfaltba ütötte.

A vádlott ezután elmenekült helyszínről, míg a sértett segítségére a közelben lévő járókelők siettek. A bántalmazás miatt életveszélyes fejsérülést szenvedett, ami nyolc napon túl gyógyult.

A büntetlen előéletű vádlott jelenleg szabadlábon védekezik, őt a főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja. Az ügyész felfüggesztett börtön kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, akinek a bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában