kék hírek

2021.06.14. 08:34

Konyhakéssel szúrta hasba az apját a kecskeméti férfi

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt vádat emeltek egy kecskeméti férfi ellen, aki tavaly családi veszekedés után hasba szúrta az apját egy konyhakéssel.

Hraskó István

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Dr. Schmidt Gábor, a megyei főügyészség szóvivője elmondta: a vádlott az apjával és az anyjával élt közös háztartásban egy kecskeméti családi házban. A férfi részegen időnként kötekedett és agresszív volt, apjával vitatkozott, sőt tettlegesség is előfordult. 2017-ben például ittasan egy baltával fenyegette apját, ami miatt a rendőrséget is kihívták, majd pszichiátrián is kezelték a vádlottat.

Tavaly november 9-én este a vádlott és apja ismét összevesztek, a fiú távozott otthonról és az éjszakát egy ismerőse házának melléképületében kívánta tölteni. Éjjel 11 óra körül aztán váratlanul hazatért, ám szülei nem akarták a kapun beengedni.

– A vádlott ettől haragra gerjedt, a kiskaput berúgva bement az udvarra. Itt az apjával ismét vitatkozni kezdett és eközben egy nála lévő konyhakéssel egyszer hasba szúrta az apját, majd ismét elment otthonról

– nyilatkozta dr. Schmidt Gábor.

A sértett a szúrás miatt a mellüregbe hatoló, közvetetten életveszélyes sérülést szenvedett, ami nyolc napon túl gyógyult. A rendőrök a vádlottat másnap őrizetbe vették, majd a bíróság letartóztatta.

A büntetett előéletű férfit a főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja és végrehajtandó börtön kiszabását indítványozta vele szemben. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában