vádemelés

2021.05.25. 09:06

Közúti veszélyeztetés miatt állhat bíróság elé a kécskei férfi

A kecskeméti rendőrök vádemelést javasolnak a 44 éves tiszakécskei gyanúsított ügyében.

baon.hu

Forrás: police.hu

Közúti veszélyeztetés gyanúja miatt folytatott nyomozást a Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya.

2020. október 24-én délután egy személygépkocsiból és a hozzá kapcsolt utánfutóból álló járműszerelvénnyel közlekedett egy tiszakécskei férfi az 54-es számú főúton Kecskemét felől Jakabszállás irányába.

A rendelkezésre álló adatok szerint a sofőr észrevette, hogy szemből érkezik ismerőse – akivel korábban elszámolási vitába keveredtek – egy tehergépkocsival.

Az autó vezetője szándékosan áttért a szemközti sávba azért, hogy megállásra kényszerítse a másik sofőrt. A kisteherautót vezető férfi a veszélyt észlelve vészfékezett és jobbra kormányozta járművét, így el tudta kerülni az ütközést. A manőver után folytatta útját Kecskemét irányába, azonban a másik sofőr követni kezdte. Mikor utolérte, a tehergépkocsi előzésébe kezdett, és ennek során folyamatosan közeledett a másik járműhöz, hogy megállásra késztesse.

A történtek során személyi sérülés nem történt és anyagi kár sem keletkezett, azonban a személyautó sofőrje veszélyeztette a közúti közlekedés más résztvevőit.

A jelenleg szabadlábon védekező 44 éves gyanúsított ügyében a kecskeméti rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat vádemelés javaslatával adták át az ügyészségnek.

Fotó: police.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában