tass

2021.05.12. 08:47

Konyhakéssel támadt gyermeke anyjára a 17 éves fiatal

Vádat emelt a megyei főügyészség egy fiatal férfival szemben, aki január 1-jén Tasson részegen megverte barátnőjét, közös gyermekük anyját, majd egy konyhakéssel meg akarta ölni.

Hraskó István

Forrás: shutterstock

Fotó: Shutterstock

Dr. Schmidt Gábor, a megyei főügyészség szóvivője elmondta: az elkövetéskor 17 éves fiú 2017 óta állt érzelmi kapcsolatban a sértettel, 2020 augusztusában fiúgyermekük is született. Kapcsolatuk azonban hullámzó volt, tavaly ősszel egy vita során a vádlott megpofozta a sértettet, majd el is költözött tőlük.

2020 decemberében elhatározták, hogy megpróbálják a kapcsolatukat helyreállítani. Úgy döntöttek, hogy együtt töltik a szilvesztert a vádlott édesanyjának tassi házában.

Újév első napján a fiatal férfi erősen lerészegedett. Kötözködött a barátnőjével, az este során többször is vitatkoztak. Végül békülési szándékkal a tiniapa odament az ágyban a négy hónapos gyermekükkel együtt fekvő sértetthez. A lány azonban azt mondta, hogy akkor beszéljék meg, ha a vádlott kijózanodik.

Ettől a fiatalkorú ismét feldühödött, szidta a párját, megragadta a haját, elkapta a nyakát, amitől a lány beverte a fejét az ágy támlájába.

A további bántalmazást az egyik családtag akadályozta meg.

A vádlott azonban magához vett egy éles konyhakést, berontott a szobába és rátámadt az ágy túloldalán hanyatt fekvő barátnőjére. Még mielőtt a feje, mellkasa felé szúrhatott volna, a családtag közéjük ugrott és elkapta a vádlott kést tartó kezét, így a kés kiesett a kezéből. Ezen múlott csak, hogy nem tudta megszúrni a kartávolságon belül lévő sértettet.

A fiatal férfi ismét felkapta a kést, de újra megakadályozták, hogy meg tudja szúrni gyermekük anyját. Még ezután is megragadta a lány nyakát és többször oldalba is rúgta, végül a családtagoknak sikerült kituszkolniuk a szobából és értesítették a rendőrséget.

A főügyészség a letartóztatásban lévő vádlottat emberölés bűntettének kísérletével vádolja és végrehajtandó börtön kiszabását indítványozta vele szemben. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában