kalocsa

2021.05.06. 13:18

Az alsónadrágjában rejtegette a drogot a férfi, elfogták a nyomozók

A kalocsai nyomozók összehangolt akció keretében fogták el a két gyanúsítottat.

baon.hu

Forrás: police.hu

A Kalocsai Bűnügyi Osztály munkatársai 2020 decemberében nyomozást indítottak kábítószer-kereskedelem bűntettének gyanúja miatt. Az eljárás egy névtelen levélen alapult, amely szerint ismeretlen személyek városszerte úgynevezett kristályt árulnak, és kiterjedt vevőkörre tettek szert – áll a rendőrség közleményében.

Fotó: police.hu

Mint írják, a nyomozók minden lehetséges eszközt bevetve kezdték meg a terjesztők felkutatását, amelynek eredményeként 2021. május 5-én délután elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 41 éves férfit. A kalocsai lakos egy közúti ellenőrzéskor akadt horogra. Az intézkedő rendőrök átvizsgálták az autót, amelyben utazott, majd a ruházatát is. Ekkor derült ki, hogy a férfi az alsónadrágjában 24 gramm kristály nevű port rejteget.

A rendőrök elfogták a terjesztő élettársát is – egy 56 éves nőt – aki szintén árulta a kábítószernek minősülő anyagot. A pár lakásán tartott kutatás során a nyomozók készpénzt és a terjesztéshez szükséges tárgyakat – mérleget, simítózáras tasakot – találtak, illetve nagy mennyiségű arany ékszer került elő. A gyanú szerint a páros az illegálisan megszerzett pénz egy részét nemesfémből készült ékszerekbe fektette. A vagyonvisszaszerzés érdekében a fellelt értékeket lefoglalták.

A nyomozók a kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítható duó tagjait kihallgatásukat követően őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Fotó: police.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában