Szegedi Ítélőtábla

2021.04.27. 16:19

Magányos idős nők kirablása miatt fegyházra ítéltek két férfit

Jogerősen 8 év és 13 év 6 hónap fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla két férfit, mert magányosan élő idős nőket raboltak ki 2018-ban – tájékoztatta a táblabíróság az MTI-t. A vádlottakat többrendbeli rablás és magánlaksértés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság.

baon.hu

Forrás: Shutterstock

Fotó: Illusztráció

Az elsőrendű vádlott 2018. április 25-én Dunaföldváron – eddig ismeretlenül maradt társával – egy 88 éves nőt támadott meg a lakásában: földre rántotta, a nyakát leszorította, a száját befogta, miközben társával pénzt követelt tőle. Miután azonban a sértett segítségért kiabált, elszaladtak – áll az MTI közleményében. Mint írják, az idős asszony nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A férfi az eset után elhatározta, hogy három (akkor még fiatalkorú) társával egyedül élő, idős asszonyokat fog kirabolni. Néhány hónap alatt el is követtek hat bűncselekményt; az elsőrendű vádlotthoz hasonlóan fiatal felnőtt korú negyedrendű vádlott ezek közül ötben vett részt.

A sértettek hetvenévesnél idősebbek voltak, de nyolcvan év feletti is volt közöttük. A bűncselekményekre mindig az esti órákban, vagy éjszaka került sor. A vádlottak az elkövetéskor maszkot és kesztyűt viseltek.

Az egyik asszony a bántalmazás következtében életveszélyes, másikuk súlyos sérülést szenvedett, a többiek sérülései nyolc napon belül gyógyultak.

A vádlottak alkalmanként 2470 és 35 ezer forint közötti összeget raboltak, kivéve az utolsó alkalommal, amikor 800 ezer forintért zsákmányoltak. A pénzt az elsőrendű vádlott osztotta szét társai között.

Az ügyben első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék a fiatalkorú vádlottak esetében jogerőssé váló ítéletében négy és fél, illetve öt és fél év fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztést szabott ki a csoport két tagjára.

A táblabíróság pedig most helybenhagyta a két felnőttkorú vádlottra kiszabott szabadságvesztés mértékét, de a negyedrendű vádlottnak is – börtön helyett – fegyházban kell letöltenie büntetését. A táblabíróság emellett a bűncselekményekben sofőrként is közreműködő férfit két évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában