határsértés

2021.02.11. 12:48

Szír embercsempészt fogtak a rendőrök Miskénél

A Készenléti Rendőrség járőrei Miske térségében állították meg azt a járművet, amelyben a sofőrön kívül hat migráns utazott.

baon.hu

A készenléti rendőrök február 10-én, Miske belterületén igazoltatni akartak egy Renault Mégane típusú személygépjárművet, amelynek vezetője a rendőri karjelzés ellenére nem állt meg, és kivonta magát az intézkedés alól. A járőrök követni kezdték az autót, amely néhány kilométerrel távolabb lekanyarodott egy földútra, ahol elakadt. Az egyenruhások 10 óra 40 perckor elfogták a sofőrt, aki hat külföldit szállított. Az utasok szír állampolgárnak vallották magukat, ám sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni – olvasható a rendőrség közleményében.

A gyanú szerint az autóvezető az illegális migránsokat Nyugat-Európába akarta juttatni. Őt a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának munkatársai embercsempészés megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

A határsértőket – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok alapján visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Borítóképünk illusztráció.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában