2020.11.30. 09:26
Védekezésre képtelen biciklist rabolt ki
Vádat emeltek egy férfival szemben, aki január végén Mélykúton egy kerékpárost ököllel megütött, majd a földön fekvő áldozatától elvette a pénzét.
Forrás: Shutterstock
Dr. Négyessyné dr. Bodó Marianna, a megyei főügyészség helyettes szóvivője elmondta: a rablások miatt korábban már többször büntetett mélykúti vádlott egy közelében lakó férfira támadt biciklizés közben, és minden előzmény nélkül ököllel megütötte az arcán. A korábbi közlekedési balesete miatt csonkolt kezű sértett a földre esett, mire a vádlott több alkalommal hasba rúgta, majd felhúzta a földről, és a bántalmazástól kábult férfitól készpénzt követelt. Ő azonban ezt megtagadta, mire a vádlott kivett a pénztárcájából 12 ezer forintot.
A vádlott pár nappal később, február 2-ára virradóra az egyik közeli szomszédja udvarára lopózott be, és a melléképület nyitott kamrájából ellopott tizenöt szál háziszalámit 38 ezer forint értékben, melyet megpróbált eladni.
Alig egy hónap múlva egy éjszaka a mélykúti férfi a helyi vegyesbolt utcafronti ablakát törte be, az üzletben összeszedett sok élelmiszert és italt, az árut azonban nem tudta elvinni, mivel a biztonsági szolgálat járőre időközben a helyszínre érkezett. A vádlott az üveg betörésével 110 ezer forint kárt okozott a bolt üzemeltetőjének.
Az ügyészség az erőszakos többszörös visszaesőnek minősülő vádlottat a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettével és lopás vétségével vádolja. A jelenleg letartóztatásban lévő vádlott bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.
Borítóképünk illusztráció.