2020.11.18. 12:12
Négy és fél év börtönt kapott idős emberek kifosztásáért
A Kiskunhalasi Járásbíróság négy év hat hónap börtönre ítélt egy 19 éves kiskunhalasi férfit, aki tavaly két idős embert fosztott ki. Társa – aki az egyik esetnél volt ott – felfüggesztett börtönt kapott.
Forrás: shutterstock
Fotó: illusztráció
A 19 éves vádlott és 23 éves társa tavaly november 20-án egy kerékpározó idős férfi hátizsákját emelték ki a csomagtartóból, majd elmenekültek, és a táskában lévő ruhaneműt és használati tárgyakat elrejtették. Az okozott 18 ezer forint kárból 14 ezer lefoglalással megtérült.
A fiatalabb vádlott pár héttel később, tavaly december 10-én ugyanezzel a módszerrel egy 72 éves bicikliző nő táskáját szerezte meg a benne levő pénztárcával, okiratokkal és 4000 forint készpénzzel együtt, de ez a zsákmány teljes egészében előkerült.
A 19 éves vádlottat –mint visszaesőt – négy év hat hónap börtönre és öt év közügyektől eltiltásra, míg társát egy év tizenegy hónap börtönre ítélte a Kiskunhalasi Járásbíróság. Utóbbi büntetés végrehajtását négy év próbaidőre felfüggesztette a bíró. Az ítélet csak az idősebb vádlott esetében jogerős.
Borítóképünk illusztráció.