2020.11.02. 09:37
Élete végéig rácsok mögött maradhat a nagymama-gyilkos bajai férfi
A megyei főügyészség életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványoz annak a 25 éves bajai férfinak, akit 2017-ben édesanyja bántalmazása miatt ítéltek el, idén januárban pedig halálra verte a nagyanyját, az asszony holttestét a pincében elásta és ellopta az áldozat pénzét.
Forrás: police.hu
A Bajai Rendőrkapitányságon január 9-én délután tett bejelentést egy helyi nő, hogy 79 éves édesanyja eltűnt. A körülmények alapján bűncselekmény gyanúja merült fel, az adatgyűjtés során pedig a nyomozók rövid időn belül megtalálták otthona pincéjében az eltűnt asszony elásott holttestét. A gyanú unokájára terelődött, a bizonyítékok arra utaltak, hogy a 25 éves férfi egy nappal korábban bántalmazta nagymamáját, aki belehalt sérüléseibe.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya halált okozó testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a fiatal férfival szemben. A gyanúsított kihallgatása során beismerő vallomást tett, a nyomozók őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását. A rendőrség munkatársai a feltárt bizonyítékok alapján később módosították a bűncselekmény minősítését: álláspontjuk szerint a fiatal a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítható. Lakóhelyén a rendőrök marihuánát is találtak, így kábítószer birtoklás vétsége miatt is kihallgatták.
A napokban emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség az ügyben – tájékoztatta szerkesztőségünket dr. Négyessyné dr. Bodó Marianna helyettes szóvivő. További részletek is kiderültek a brutális gyilkosságról és előzményeiről.
Mint a nyomozók feltárták, a 25 éves éves férfi már hosszú ideje kábítószerezett és ivott, emiatt többször kezelték drogambulancián és pszichiátrián. A kezelések azonban nem vezettek eredményre, a fiatal férfi agresszíven viselkedett hozzátartozóival, többször előfordult, hogy családtagjait, köztük az 1940-ben született nagyanyját is bántalmazta. 2017 szeptemberében édesanyját nagyon megverte, ekkor a Bajai Járásbíróság súlyos testi sértés bűntette miatt felfüggesztett börtönre ítélte. A munkanélküli vádlottat a történtek ellenére hozzátartozói pénzzel és élelemmel is segítették.
A vádlott a nagyszülői házban lakott Baján, míg nagyanyja a lányához költözött. Idén január 8-án reggel a férfi elment hozzájuk, az idős asszony egyedül volt otthon. Délután unokájának rossz érzései támadtak, amit nyugtatókkal és alkohollal próbált „csillapítani”. Nagyanyja kifogásolta ezt, ezért vitatkozni kezdtek.
– A vádlott indulatba jött és a sértettet többször, nagy erővel, ököllel arcon ütötte, aki a szoba padlójára zuhant. A vádlott még ezután is folytatta a brutális bántalmazást: rátérdelt az asszony mellkasára és további nagy erejű ütéseket mért a fejére. Amikor észrevette, hogy a sértett meghalt, egy átlátszó nylonzsákra rakta a holttestet, a pincébe vonszolta, ahol gödröt ásott és eltemette – mondta el dr. Négyessyné dr. Bodó Marianna.
A gyilkos megpróbálta feltakarítani a nyomokat, majd átkutatta a házat. Megtalálta áldozata 91 ezer forintját, ezt eltette és elmenekült. Anyja másnap vette észre a véres nylonzsákot a pince bejárata mellett, ekkor fordult a rendőrséghez. Az unokát az egyenruhások másnap este fogták el lakása közelében. Kiderült, hogy a házában talált marihuánából fogyasztott is, és a gyilkosság után anyja pénzét is ellopta, igaz, azt később visszaadta. – Az idős sértett a gátlástalan és különös kegyetlenséggel végrehajtott bántalmazás miatt számos súlyos sérülést szenvedett. Halálát a sérülések miatt kialakuló légzési-keringési elégtelenség okozta – tette hozzá az ügyészség helyettes szóvivője.
A letartóztatásban lévő, büntetett előéletű vádlottat a vádhatóság különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével, valamint kifosztás bűntettével és kábítószer birtoklásának vétségével vádolja. Az ügyész életfogytig tartó fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben azzal, hogy az anyja bántalmazása miatt kiszabott felfüggesztett börtön végrehajtását is el kell rendelni. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.
