TISZAALPÁR

2020.10.12. 10:25

Baltával akarta „megoldani” haverja magánéleti gondjait

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki tavaly októberben Tiszaalpáron baltával támadt egy négyfős társaságra, hogy bosszút álljon a cimboráját elhagyó asszonyon és annak új élettársán.

Hraskó István

A megyei főügyészség vádirata szerint a román állampolgárságú, magyar anyanyelvű férfi három éve érkezett Magyarországra. Tiszaalpáron telepedett le és alkalmi munkákat végzett, de rendszeresen italozott.

Tavaly október 9-én délután is egy kocsmában volt, mert a tulajdonos megbízta a tűzifa összehasogatásával. Közben is folyamatosan ivott, és beszélgetni kezdett egy ismerősével, aki elpanaszolta, hogy az élettársa elhagyta és egy romániai illetőségű helyi férfivel költözött össze.

Este 9 óra körül az akkor már erősen ittas vádlott elhatározta, hogy segít ismerősének az asszonyát visszaszerezni. Magához vett egy teljesen fémből készült baltát és elment ahhoz a lakóházhoz, ahol abban az időben cimborája volt párja is lakott.

A házban négyen voltak: a keresett asszonyon kívül annak új barátja, valamint a ház női tulajdonosa és élettársa. A házban nem volt villanyvilágítás, a beszűrődő világosság fénye mellett vacsoráztak a nappaliban.

A vádlott váratlanul berontott és „Megdöglötök, kinyírlak benneteket!” szavak kíséretében a fejsze tompa végével lesújtott a tulajdonos élettársára. Vélhetően nem őt akarta bántani, hanem cimborája új párját, csak a sötétben összetévesztette őket. Az új élettárs ekkor hozzádobta az asztalt, és dulakodni kezdett vele, végül a vádlott kezéből kiesett a fejsze, és sapkáját, óráját hátrahagyva elmenekült a helyszínről.

A sértett férfi a bántalmazás miatt életveszélyes sérülésként koponyacsonttörést, valamint agyzúzódást szenvedett. A sértettet a mentők kórházba szállították, a helyszínről elfutó vádlottat pedig másnap fogták el a rendőrök – mondta el dr. Schmidt Gábor, a megyei főügyészség sajtószóvivője.

A letartóztatásban lévő vádlottat a főügyészség emberölés bűntettének kísérletével vádolja és végrehajtandó börtön, valamint közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában