előkészítő ülés

2020.09.16. 13:45

Nem akart beszélni a gyilkosság részleteiről a dávodi nő

A bíró és az ügyész legfontosabb kérdéseire „nem tudom”-mal, sírva felelt T.-né H. Erzsébet, aki tavaly júliusban Dávodon megölte élettársát, a holttestet sósavval és hipóval öntötte le, majd elásta, az ismerősöknek pedig azt állította, a férfi külföldre ment dolgozni.

Hraskó István

Forrás: baon.hu

Fotó: Bús Csaba

– Azt szeretném, hogy életfogytiglant kapjon – mondta az áldozat, V. Zoltán hozzátartozója, amikor a bíró őt szólította meg a tárgyalás kezdetén. Dr. Jádi János azonban tájékoztatta, hogy ő ilyen irányú indítványt nem tehet, és csak azért fordult hozzá, hogy tájékoztassa a tárgyalás menetéről.

A jelenet a Kecskeméti Törvényszék dísztermében játszódott le szerda reggel, amikor előkészítő ülésen állt bíróság elé T.-né H. Erzsébet. Az 50 éves nőt vádolja azzal a megyei főügyészség, hogy tavaly július 24-én Dávodon, a Szent István utcában megölte élettársát, V. Zoltánt. Lakosné dr. András Ildikó vádismertetése során elhangzottak a hírportálunk által is már megírt részletek. Így többek között az, hogy Erzsébetnek nem volt munkája, míg Zoltán közmunkásként dolgozott és alkalmi munkákat is vállalt, így az ő keresetéből éltek. Ennek ellenére párja otthon a házimunkákat sem végezte el és azt akarta, hogy a férfi további alkalmi munkákat vállaljon. Sokat veszekedtek, majd egy idő után az érzelmi kapcsolatot hiányoló férfi többször felszólította élettársát, hogy költözzön el a házból. Az asszony azonban erre nem volt hajlandó, sőt, többször is ő próbálta meg a férfit kiköltöztetni a házból, dobozban ki is rakta ruháit az utcára. A végzetes napon Zoltán adott egy pofont az ágyban ülő Erzsébetnek, mire ő a járóbotjával a nyakára ütött. A férfi nem sokkal ezután arra panaszkodott, hogy fáj a torka, a vádlott nyugtatói közül bevett egyet, ám ettől a teraszon eszméletlen állapotban hasra vágódott. A vádlott nem hívott segítséget, hanem földön fekvő férfi fejére szemetes zacskót húzott, és a nyakán szorosan megkötötte. Majd a lábára egy kötelet kötött, a veteményesénél lévő gödörbe húzta a holttestet, sósavval és hipóval öntötte le és betemette. Amikor két nap múlva a munkatársak és az ismerősök érdeklődni kezdtek a férfi után, T.-né Erzsébet azt állította, hogy a férfi külföldre ment dolgozni. Hogy ezt bebizonyítsa, a férfi telefonjáról sms-eket küldött a saját telefonjára és a kérdezősködőknek is. Néhány nap múlva Zoltán testét áthúzta az udvar végében lévő szemetesgödörhöz itt is leöntötte vegyi anyagokkal, és betemette. Az áldozat holttestét a rendőrök a gyilkosság után két és fél héttel, július 24-én találták meg.

A megyei főügyészség aljas indokból, védekezésre képtelen személy ellen elkövetett emberöléssel vádolja az előzetes letartóztatását az egri bv-intézetben töltő nőt, a kétszeres minősítés miatt ez a bűncselekmény tíztől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő. A főügyészség viszont a középmértéknél enyhébb, tizenhárom év fegyházat indítványozott, vagyis egy ilyen mértékű büntetést tudomásul vett volna a vádhatóság.

Jádi János részletesen elmagyarázta a vádlottnak az előkészítő ülés lényegét, majd megkérdezte a nőtől, beismeri-e bűncselekményt. Hosszú, jó tíz másodperces hallgatás után érkezett csak meg az „igen” válasz. T. -né Erzsébet a személyes körülményeire, betegségeire vonatkozó kérdésekre még részletesen felelt. Így például kiderült, hogy nyolc általánost végzett és nincs szakképzettsége. A mozgásában korlátozott asszony ugyanazt a járóbotot használja most is, amivel megütötte egykori élettársát. Azt is elmondta, hogy alkalmi munkákat ő is végzett két gerincműtétje és leszázalékolása előtt, de utána mindenhonnan elutasították, most pedig már a szívével és az idegrendszerével is probléma van, ráadásul gyomorfekéllyel is küzd.

„Most sem tudom megmondani, miért tettem” – mondta a vádlott
Fotó: Bús Csaba / baon.hu

A gyilkosság részleteiről viszont nem volt hajlandó beszélni, így például arról sem, gyenge testalkata ellenére hogyan tudta odébb vinni az áldozat holttestét, vagy hogy miért küldött sms-ket Zoltán ismerőseinek.

– Most sem tudom megmondani, miért tettem (a gyilkosságot – a szerző), pedig állandóan ezen jár az eszem – válaszolta a bírónak, aki jegyzőkönyvbe foglaltatta, hogy a vádlott végig „sírt, szipogott, könnyezett”.

Dr. Jádi János végül nem fogadta el a beismerő vallomást, és tárgyalásra tűzte ki a büntetőügyet, azaz nem ért tehát véget gyorsan, az előkészítő ülésen. A büntetőper októberben kezdődik.

Fotó: Bús Csaba / baon.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában