frissítve

2020.09.11. 20:33

Holttestet találtak egy kecskeméti áruház parkolójában

Információink szerint péntek délután holttestet találtak egy autóban a kecskeméti, Halasi úti áruház parkolójában.

baon.hu

Forrás: police.hu

Fotó: Illusztráció

Friss: az eltűnt férfi holttestét találták meg az áruház parkolójában

21:51

A rendőrség péntek este visszavonta azt a felhívást, melyben egy szeptember 2-án Kecskemétről eltűnt férfi megtalálásában kérte olvasóink segítségét. Információink szerint a férfi holttestét találták meg péntek délután az áruház parkolójában álló autó hátsó ülésén. A rendőrség az eltűnés miatt kiadott körözés visszavonásáról szóló közleményben azt írta, hogy a közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják az esetet, a férfi vélhetően önkezűleg vetett véget az életének.

Korábban írtuk:

20:28

Pénteken délután 16 és 17 óra között több rendőrautó érkezett egy kecskeméti Halasi úti áruház parkolójába. Úgy tudjuk, állampolgári bejelentésre vonultak a helyszínre, ahol egy autóban egy férfi holttestét találták meg.

Az eset körülményeiről egyelőre nem adott ki hivatalos tájékoztatást a rendőrség, úgy tudjuk, még tart a helyszínelés.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában