vádemelés

2020.08.13. 15:33

Lesből támadt a bringásra a rabló testvérpár Szabadszálláson

Vádat emeltek egy szabadszállási testvérpár ellen, akik előre kitervelték a helyi söröző tulajdonosának kirablását. Tavaly egy novemberi hajnalon lesből támadtak rá a kerékpározó férfira.

Hraskó István

Új kerékpárút épül a vasútállomástól a belvárosig, és a Jókai utca északi szakaszán is

Forrás: PN

Fotó: Pozsgai Ákos

A megyei főügyészségtől megtudtuk: a két szabadszállási fivér tavaly ősszel határozta el, hogy a a helyi söröző tulajdonosától szereznek erőszakkal pénzt. Megfigyelték áldozatuk szokásait, mozgását, majd sapkából maszkot készítettek, az akció napján pedig egy jó félméteres műanyag csövet is magukhoz vettek. Tavaly november 16-án hajnali 5 óra előtt elrejtőztek az egyik útkereszteződésben, így várták a kerékpározó sértettet, majd mikor eltekert előttük, a fiatalabb vádlott utánafutott, bátyja pedig figyelt, nehogy lebukjanak.

A fiatalabb, maszkot viselő rabló a csővel hátulról közepes erővel négyszer megütötte a sértett fejét és bal oldalát. A söröző-tulajdonos a kerékpárral együtt az úttestre dőlt, támadója ekkor elvette nejlonszatyrát és kiborította. A sértett a földről felkelve elindult támadója felé, mire ő ismét megütötte a csővel a fején. A sértett kiabálni kezdett, ekkor a rablók – akik a szatyorban sem találtak értéket – elszaladtak. Áldozatuk nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos, vágott és hámhorzsolásos sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség mindkét szabadszállási férfit felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérletével, továbbá közúti közlekedés biztonsága elleni bűntettel vádolja és ezért velük szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. A vádlottak ügyében a Kunszentmiklósi Járásbíróság fog dönteni.

Borítóképünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában