tanácsadás

2020.06.24. 13:53

Police Café volt a kalocsai piactéren

Kávézgatás közben tanulnak egymástól rendőrök és érdeklődők.

Gábor János

A Kalocsai Rendőrkapitányság és a Bács-Kiskun Megyei Rendőrkapitányság közös akciójában, szerdán délelőtt, a Búzapiac téri piaccsarnokban került sor a járványveszély utáni első Police Café alkalomra, amelyen egy kávé mellett látták el bűnmegelőzési tanácsokkal az idős vásárlókat.

– Az előbb egy idős hölgy azért hívott el a társasházba, ahol él, mert szeretné, ha felhívnám a szomszédai figyelmét a kapu zárására, vagy más óvintézkedésekre – emelt egy, a piacon kapott kérést Répási Tamásné rendőr őrnagy. – Egyébként a mai rendezvényünk célja az, hogy a piacon vásárló időseket szólítsuk meg és bűnmegelőzési tanácsokat adjunk nekik. Amikor terveztük ezt az akciót, akkor még érvényben volt az idősek vásárlási idősávja, és azt gondoltuk, hogy ekkor olyanokat is meg tudunk szólítani, akik amúgy nem járnak közösségekbe és nem jutnak el hozzájuk azok az információk, amiket mi szeretnénk – magyarázta.

A rendőr őrnagy megjegyezte: bár rendszeresen tart előadásokat nyugdíjasklubokban, sokan vannak, akik ilyen alkalmakra sem járnak, legfeljebb a templomba, illetve bevásárolni, ezért mindenképpen indokoltnak érezte, hogy megjelenjenek a piaccsarnokban. Elárulta: az érdeklődők többnyire saját történetekkel találják meg őket, és ennek szerinte azért kell örülni, mert ők maguk is tanulnak belőle. Nem egyszer fordult elő, hogy Police Café-helyszínen ismertek meg új trükkös tolvaj-módszereket, amelyekről korábban azért nem hallottak, mert az áldozatok – nyilván a szégyenérzet miatt – nem jelentették be a kapitányságon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában