kecskemét / kiskunfélegyháza

2020.06.17. 12:22

Öt év fegyházra ítéltek egy férfit utcai rablásért és lopásokért

A Kiskunfélegyházi Járásbíróság öt év fegyházra ítélt egy 21 éves kecskeméti férfit, aki Kiskunfélegyházán idős nők sérelmére követett el rablást és lopásokat.

Hraskó István

A vádlott tavaly december 18. és december 22. napjai között négy nőtől vett el különböző értékeket az utcán: egy ízben a hölgy figyelmetlenségét kihasználva nyúlt bele a táskájába, további két esetben pedig az otthonukba tartó sértettek kezéből tépte ki a táskájukat (az egyik asszonynak sikerült megakadályoznia, hogy el is vigye). A vádlott egy 86 éves nőt is megtámadott, és válláról olyan erővel rántotta le a táskát, hogy a sértett a hátára esett és a fejét beütötte a térkövezetbe.

A férfi a bűncselekményekkel összesen 47 ezer kárt okozott, ebből az eljárás során 12 ezer forint térült meg. A bíróság rablásban és lopásokban mondta ki bűnösnek. A fegyházbüntetés mellett öt év közügyektől eltiltásra is ítélte.

A vádlott elismerte a bűncselekmények elkövetését, a tárgyalásról lemondott, ezért a bíróság előkészítő ülésen hozott ítéletet, melyet az ügyészség, a vádlott és a védő is tudomásul vett, így az jogerős.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában