2020.02.17. 08:02
Más nevére szóló útlevéllel akart bejutni az országba
Tompánál egy albán férfi egy gépjármű utasaként más nevére szóló útlevéllel akart bejutni az országba. A sofőr embercsempészés miatt állhat bíróság elé.
Fotó: police.hu
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya tavaly decemberben indított nyomozást embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
Tompa Közúti Határátkelőhelyen kora reggel jelentkezett belépésre két albán férfi egy szintén albán rendszámú gépjárművel. A 35 éves utas magánútlevelének ellenőrzésekor kiderült, hogy az okmány ugyan valódi, de más nevére szól, ezért a sofőrt és utasát a rendőrök elszámoltatás céljából előállították.
A gyanú szerint a jármű vezetője pénzért adta oda albán társának a más nevére szóló okmányt azért, hogy a – Németországban és Görögországban beutazási és tartózkodási tilalom alatt álló – férfi Nyugat-Európába juthasson. Az irat felhasználóját Magyarországról kiutasították, míg a 62 éves sofőr ellen – őrizetbe vétele mellett – büntetőeljárást indítottak.
A jelenleg is letartóztatásban lévő gyanúsított ügyében a megyei nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészségnek.