2020.01.17. 13:19
Három autót loptak el egy kecskeméti telephelyről
A kecskeméti rendőrök – a kiskunhalasi járőrök közreműködésével – rövid időn belül elfogták azt a három férfit, akik egy kecskeméti telephelyről eltulajdonítottak több járművet.
Forrás: police.hu
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói csütörtök délután őrizetbe vettek egy jánoshalmi testvérpárt és egy helvéciai lakost lopás miatt.
A 18, 19 és 24 éves férfiak megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy hétfőre virradóra egy megyeszékhelyi telephelyről eltulajdonítottak három személygépjárművet. Az elkövetők bemásztak a telephelyre, ahonnan egy Fiat Puntot, egy BMW-t és egy Mercedest vittek el az azokhoz tartozó indítókulcsok segítségével.
A fiatalok a lopás után szinte azonnal megszabadultak szerzeményeiktől. Azokat Kecelre vitték, kettőt eladtak, a harmadikat pedig elcserélték egy Opelre.
Az autókra haladéktalanul kiadott járműkörözés segítségével a kiskunhalasi egyenruhások egy igazoltatás során megtalálták a BMW-t, amelyet új tulajdonosa vezetett, majd rövid idővel később a másik két autó is előkerült. A kocsikat a kecskeméti nyomozók lefoglalták, és azokat a tulajdonosok vissza is kapták.
A két jánoshalmi férfit és helvéciai bűntársukat a rendőrök a pórul járt vevők vallomása és a beszerzett kamerafelvételek alapján azonosították be. A háromrendbeli lopással gyanúsított autótolvajokat őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására az illetékes ügyészségen.