Kalocsa

2019.12.02. 12:35

Kukorica között termesztette a kendert a kábítószeres gazda

Őstermelőként a kukorica közé rejtve kendert termesztett egy kalocsai férfi, fia segített neki. Tavaly októberben öt napig szüreteltek, aztán jöttek a nyomozók. Akár tizenöt év fegyházat is kaphatnak.

Hraskó István

Dr. Négyessyné dr. Bodó Marianna, a megyei főügyészség helyettes sajtószóvivője elmondta: a kertész végzettségű 57 éves férfi őstermelőként, míg 29 éves fia kisegítő családtagként kalocsai otthonuk közvetlen közelében lévő mezőgazdasági területeken kukoricatermesztéssel foglalkoztak. 2018-ban azonban a kukorica közé indiai kendert is rejtettek, nem is keveset. Néhány nappal a kannabisz leszüretelése előtt az ültetvényt egyik szomszédjuk – az ügy 26 éves vádlottja – felfedezte és saját fogyasztásra a növényi ágvégződésekből mintegy 40 dekagrammot magával vitt. A szomszéd megmutatta az ültetvényt egyik ismerősének is, aki azért, hogy feljelentést tegyen, három növényt tövestől kihúzott és a közelben elrejtett.

Az apa és fia a kannabiszt tavaly október 5. és 9. között leszüretelték, majd kalocsai otthonukban szárították. Lakásukon a nyomozók több mint 100 kiló nettó tömegű szárításra váró hajtásvéget, valamint a kender termesztéséhez szükséges ventillátort, nagy teljesítményű lámpát, időzítő kapcsolót és 107 különböző méretű önzáró tasakot foglaltak le. A lefoglalt növények kábítószer-hatóanyagtartalma a különösen jelentős mennyiség alsó határának több mint 3-szorosa. A szomszédnál tartott házkutatás során előkerült növényi részek hatóanyag-tartalma a csekély mennyiség 4,5-szerese.

A jelenleg bűnügyi felügyelet alatt álló, büntetlen előéletű férfit és fiát az ügyészség különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklás bűntettével vádolja, amely 5-15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Emiatt a vádhatóság velük szemben fegyházbüntetés kiszabását, továbbá a növénycsonkok és a termesztéshez használt eszközök elkobzását indítványozza. A szabadlábon lévő harmadik vádlottnak a kábítószer birtoklás enyhébben minősülő bűntette miatt kell felelnie. Mindhárom vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában