lezárt nyomozás

2019.11.30. 10:18

Rablásért felelhet a két kecskeméti férfi

A kecskeméti rendőrök vádemelést javasolnak a két román gyanúsítottal szemben.

police.hu

Forrás: police.hu

2019. augusztus 24-én hajnalban rablás történt Kecskemét egyik külvárosi részén. A nyomozás adatai szerint ismeretlenek követni kezdtek két 17 éves lányt, majd rájuk támadtak. A fiatalabb támadó hamar elmenekült a helyszínről, ugyanis az egyik lány megütötte.

A másik sértettet az idősebb férfi megrángatta, a haját húzta, és a száját is be akarta fogni. A lány ellenállt, eközben barátnője a segítségére sietett. Egy kulccsal kezdte csapkodni az elkövetőt, aki „válaszul” megütötte őt. A tettes kicsavarta áldozata kezéből a telefonját, ami a földre esett. A lányok ekkor tudtak elmenekülni.

Az egyenruhások néhány órával később elfogták az idősebb támadót. Megtalálták nála az eltulajdonított mobiltelefont is, és bizonyítékként lefoglalták. Rövid idő elteltével a társát is beazonosították, akit még aznap este el is fogtak.

A jelenleg is letartóztatásban lévő 37 éves és 15 éves román állampolgárok ügyében a Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték. Az iratokat vádemelési javaslattal a napokban átadták a megyeszékhelyi ügyészségnek

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában