vádemelés

2018.06.27. 10:28

44 alkalommal lopott a tolvajpáros

Vádat emelt a Ceglédi Járási Ügyészség két férfi ellen, akik Nagykőrösön, Lajosmizsén és Kecskeméten is autókból és házakból loptak több alkalommal.

Maksa Balázs

Az ügy elsőrendű vádlottja, egy hajléktalan életmódot folytató férfi 2018. tavaszán megismerkedett Nagykőrösön a másodrendű vádlottal, akivel megegyeztek, hogy közösen követnek el bűncselekményeket. A két férfi előre leosztotta a lapokat, amíg az egyikük figyelt, biztosította a helyszínt, addig a másik megszerezte a kiszemelt szajrét.

A vádlottak Nagykőrös, Lajosmizse és Kecskemét utcáit járták és a parkoló autók ablakán vagy le nem zárt ajtaján benyúlva, továbbá lakóházakba besurranva az ott talált értéktárgyakat ellopták. A másik módszerük az volt, hogy kerékpárokat vittek el, főleg üzletek előtti kerékpártárolókból.

A két férfi így közel három hónap alatt összesen 44 bűncselekményt követett el.

Az elsőrendű vádlott június 6-ára virradóra Nagykőrösön megszerzett egy kocsit, azonban azzal lesodródott az útról. Ezután egészen Abonyig gyalogolt, ahol újabb bűncselekmények elkövetését kísérelte meg, de a Ceglédi Rendőrkapitányság járőrpárosa tetten érte, majd előállította.

Az elfogásukat követő három héten belül a Ceglédi Rendőrkapitányság a nyomozást lefolytatta és megtörtént a vádemelés is. A Ceglédi Járási Ügyészség az elsőrendű vádlottal szemben 44 rendbeli, míg a másodrendű vádlottal szemben öt rendbeli lopás bűncselekmények miatt emelt vádat. Az ügyészség a büntetőeljárás soron kívüli lefolytatását és a vádlottakkal szemben börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

Nyitóképünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában