vádemelés

2018.04.03. 14:33

Vádat emeltek a bolti eladót megrugdosó kecskeméti rabló ellen

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség rablás bűntette miatt vádat emelt egy 23 éves kecskeméti férfi ellen, aki február 27-én, egy kecskeméti üzletből kávékrémport lopott, majd amikor a boltos megpróbálta visszatartani, megrúgta a sértettet.

baon.hu

A vád szerint a vádlottnak nem volt rendszeres jövedelme, ezért úgy döntött, hogy megpróbál különböző árukat lopni, hogy azokat eladja. A vádlott ezért 2018. február 27-én délután bement egy kecskeméti élelmiszerboltba.

A boltban elterelte az eladó figyelmét, ami alatt magához vett két darab, összesen 1.100 forint értékű kávékrémport, majd távozni akart az üzletből. Az eladó azonban észrevette a lopást, a vádlott után ment és az ajtóban megfogta a vádlott kabátjának bal ujját, majd megpróbálta a vádlottat visszahúzni a boltba. A vádlott azért, hogy a lopott árut megtartsa, a sértettet jobb kézzel arcon akarta ütni, de nem találta el, mert a sértett elhúzta a fejét. Ezután a vádlott térden rúgta az eladót, kirántotta magát a fogásából és a zsákmánnyal együtt elszaladt a helyszínről. A sértett nem sérült meg.

A vádlott a kávékrémporokat egy ismeretlen személynek eladta 500 forintért, a kár nem térült meg. A sértett kérte a rablással okozott kár megtérítését.

A szabadlábon védekező vádlottat az ügyészség rablás bűntettével vádolja, bűnössége kérdésében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Nyitókép forrása: police.hu

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában